Moszkvát aggasztja a rekordméretű amerikai katonai költségvetés

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Az orosz kormányt aggasztja az Egyesült Államok rekordméretű katonai költségvetése, valamint az, hogy Washington felfüggeszti az együttműködés finanszírozását a Nyitott Égbolt-szerződés keretében - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes kedden a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek.Rjabkov arra reagált, hogy Donald Trump amerikai elnök hétfőn aláírta a 716,3 milliárd dolláros védelmi költségvetésről szóló törvényt, amely egyebek között egyúttal az európai közepes és rövid hatótávolságú nukleáris erőkről (INF) megkötött egyezmény megsértésével is megvádolta Oroszországot. A jogszabály továbbá előírja az elnök számára, hogy számoljon be arról, vajon betartja-e Moszkva a hadászati támadófegyverek csökkentéséről szóló START-3 megállapodást, az INF-egyezményt és Nyitott Égbolt-szerződést.

    
Az orosz külügyminiszter-helyettes szerint az összeg példátlan nagysága mellett az is nyugtalanító, hogy a jogszabály szövegébe beépítettek több olyan rendelkezést, amely az orosz-amerikai fegyverzetkorlátozási megállapodások végrehajtására vonatkozik.

Azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy ürügyet keres a hadászati stabilitás és a nemzetközi biztonság megingatására.
   

Mint mondta, Oroszország a katonai tervezésben figyelembe fogja venni az új amerikai katonai büdzsét, és megbízhatóan szavatolja majd saját biztonságát. A miniszterhelyettes azt hangoztatta, hogy a Nyitott Égbolt-szerződésen belüli együttműködés finanszírozásának felfüggesztésével Washington egyoldalú eszközökkel mérgezi tovább a nemzetközi kapcsolatokat. Kifogásolta, hogy az amerikai fél az általa vitásnak tartott kérdések megoldására nem az egyezmény keretében működő konzultatív bizottságban kívánta megoldani. Állítása szerint az amerikaiak hosszú ideje igyekeznek már megnehezíteni a Nyitott Égbolt körül kialakult helyzetet, és "nem viszonyulnak konstruktív módon" az orosz fél javaslataihoz.
   

Az amerikai védelmi költségvetési törvény értelmében az Egyesült Államok mindaddig felfüggeszti a szerződésen belüli együttműködést, amíg Moszkva vissza nem tér annak tiszteletben tartásához. Oroszországgal szemben az az amerikai kifogás, hogy korlátozta az átrepüléseket Moszkva és Kalinyingrád környékén, valamint az abház és a déloszét határ közelében, ezen felül nem engedélyezett eszközöket használ az ellenőrzéshez. Az Egyesült Államok ezzel szemben a Hawaii- és az Aleut-szigetek fölött korlátozta a repülést. A két fél kölcsönösen megvonta a pihenő megállásra való lehetőséget több repülőterén a másik megfigyelő misszióinak személyzete számára.
    

A 2002-ben hatályba lépett Nyitott Égbolt-szerződésnek 34 részes állama van, és a rendelkezései alapján az utóbbi másfél évtized során több mint 1200 ellenőrző repülést hajtottak végre, amelyek egyik fő célja a bizalomerősítés, a leszerelési egyezmények betartásának ellenőrzése. A részes államok a szerződést a műholdas felderítő eszközök tökéletesedése ellenére is hasznosnak tartják.
    

Rjabkov azt hangoztatta, hogy az Mk-41-es univerzális - manőverező robotrepülőgépek kilövésére is alkalmas - indítóállások szárazföldi telepítésével az Egyesült Államok és néhány európai NATO-szövetségese megszegi a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris erőkről (INF) megkötött egyezményt. A külügyminiszter-helyettes kijelentette, hogy az új orosz fegyverzetekre - egyebek között a Szarmatra, vagy a Vlagyimir Putyin orosz elnök által március 1-jén bemutatott Avangardra, a Burvesztnyikre és Poszejdonra - nem vonatkozik a hadászati támadófegyverek korlátozásáról rendelkező egyezmény.


Rjabkov kijelentette, hogy Oroszország a megfelelő szakformátumokban kész lenne tárgyalni a témakörről, de az Egyesült Államok ehelyett a kérdés nyilvános "felszítására" törekszik. A Szarmat több robbanótöltet szállítására alkalmas, interkontinentális ballisztikus nehézrakéta, az Avangard hiperszonikus siklógép, egy interkontinentális rakéta önálló repülésre alkalmas töltete, a Burevesztnyik (Viharmadár) nukleáris hajtóművel felszerelt manőverező robotrepülőgép, a Poszejdon (Poszeidón) pedig személyzet nélküli nukleáris tengeralattjáró.
    

Rjabkov szerint a Start-3 amerikai végrehajtásával kapcsolatban az amerikai féllel szemben az a legjelentősebb orosz kifogás, hogy az a hadászati eszközök hordozóinak korszerűsítésekor a régi hordozókat továbbra is nukleáris robbanótöltettel felszerelhető állapotban tartja. Ez Moszkva szerint nem egyeztethető össze az egyezmény követelményeivel.


(Forrás:MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com