Német külügyminiszter: új lendületet kell adni a nukleáris leszerelésnek

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti: Új lendületet kell adni az atomfegyverek leszerelési folyamatának - jelentette ki a német külügyminiszter kedden Berlinben, hangsúlyozva, hogy Németország vezető szerepet vállal ebben.Annalena Baerbock stockholmi látogatása előtt tett nyilatkozatában a tárca közleménye szerint kiemelte: az egész nemzetközi közösség közös felelőssége, hogy soha többé ne használjanak atomfegyvereket.
    

Baerbock kijelentette: az utóbbi években a leszerelés folyamata megakadt, és a közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról kötött orosz-amerikai INF-egyezmény, valamint a katonai létesítmények felett megfigyelő repüléseket engedélyező Nyitott Égbolt szerződés ellehetetlenülésével "a fegyverzetellenőrzési struktúra fontos elemei összeomlottak".
    

Ezen változtatni kell, "a nukleáris leszerelésnek sürgősen új lendületre van szüksége", és a napokban hivatalba lépett német szövetségi kormány elhatározta, hogy vezető szerepet vállal ebben - fejtette ki az atomfegyvereket és a nukleáris energia használatát 1980-as alapítása óta ellenző Zöldek politikusa. Az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló nemzetközi megállapodás, az 1970-ben hatályba lépett Atomsorompó-szerződés januárban New Yorkban kezdődő felülvizsgálati konferenciáján "konkrét megállapodásokat szeretnénk elérni", amelyek révén a szerződés  "gyakorlati érvényességre" tesz szert - mondta a német diplomácia vezetője.
   

Annalena Baerbock a svéd fővárosban részt vett az atomhatalmak arzenáljának leszerelését szolgáló  úgynevezett stockholmi kezdeményezés miniszteri tanácskozásán, amelyet svéd kollégájával, Ann Lindével vezetett. A 2019-ben elindított kezdeményezés - amelyhez Svédország és Németország mellett még 14 állam, köztük Kanada, Japán és Spanyolország csatlakozott - a berlini vezetés szerint befolyásos tagjai révén nagyban hozzájárulhat a New York-i konferencia sikeréhez.
    

"Nem engedhetünk meg magunknak egy újabb felülvizsgálati konferenciát kézzelfogható eredmények nélkül" - idézték a tárca közleményében Annalena Baerbockot, aki kiemelte: a stockholmi kezdeményezés már ki is dolgozott javaslatokat arról, hogy miként lehet a leszerelés előmozdításával fokozatosan biztonságosabbá tenni a világot, a következő időszakban pedig arra összpontosítanak majd, hogy "végig is menjünk ezen az úton".
    

Német hírportálok beszámolói szerint a külügyminiszter Stockholmban, a tanácskozás után tartott tájékoztatón arról is szólt, hogy a nukleáris leszerelésért folytatott küzdelem összefér azzal, hogy Németország a NATO tagjaként betartja az úgynevezett nukleáris részvétel elvét. Mint mondta, a külpolitikai kérdéseket soha nem szabad "feketén-fehéren, vagy-vagy alapon" vizsgálni. Hangsúlyozta, hogy hazája soha nem volt, és soha nem is lesz atomhatalom, célja pedig a nukleáris fegyverek nélküli világ.
    

A nukleáris részvétel elve azt jelenti, hogy a NATO elrettentő erejének fokozása érdekében az atomfegyverek használatába be kell vonni az észak-atlanti szövetség olyan tagországait is, amelyek nem tartoznak az atomhatalmak közé. Német viszonylatban ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok haderejének Németországban telepített atomtölteteit ugyan amerikai katonák élesítenék, de a német légierő (Luftwaffe) Tornado típusú vadászbombázóival juttatnák célba.Az Egyesült Államok a nem hivatalos adatok szerint húsz atomtöltetet telepített a Luftwaffe egyik támaszpontján, a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Büchelben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com