Németország tárgyalásokat kezd Szputnyik V vakcina beszerzéséről

Németország tárgyalást kezd Oroszországgal az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kifejlesztett Szputnyik V orosz vakcina beszerzéséről kétoldalú alapon, az Európai Uniótól függetlenül - jelentette be a német szövetségi egészségügyi miniszter csütörtökön.Jens Spahn a Westdeutscher Rundfunk (WDR) regionális közszolgálati médiatársaság rádiós hírműsorában elmondta, hogy miután az európai uniós tagországok egészségügyi minisztereinek szerdai tanácskozásán az Európai Bizottság illetékese ismertette, hogy nem szerepel terveik között orosz oltóanyag beszerzéséről szóló szerződések kidolgozása, hozzászólásában közölte, hogy a bizottság elzárkózása miatt Németország kétoldalú tárgyalást kezd Oroszországgal.

    
Kiemelte: a vásárlás első számú feltétele, hogy az orosz készítmény rendelkezzék EU-s forgalmazási engedéllyel, ezért a fejlesztése révén keletkezett adatokat mind meg kell osztani az EU-val. Továbbá az orosz szállítmányoknak legkésőbb öt hónap múlva meg kell érkezniük, mert addigra már a Szputnyik V nélkül is "több mint elég oltóanyagunk lesz".
   

Ezért az orosz félnek kötelező érvényű vállalásokat kell tennie arról, hogy a forgalmazási engedély megszerzése után konkrétan mikor, és mekkora mennyiséget szállít a készítményből - fejtette ki a miniszter. A német kormány régóta azt képviseli, hogy nemzeti szinten kell megoldani a Szputnyik V beszerzését, ha az EU nem lép, és Jens Spahn már március közepén bejelentette, hogy hamarosan szállítási szerződéseket is köthetnek.
    

Berlin támogatása abban is megnyilvánul, hogy a közösségi gyógyszerhatóság szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökségnél (EMA) indított engedélyeztetési eljárásban az oltóanyagokért felelős német szövetségi szakhatóság, a Paul Ehrlich intézet (PEI) vállalta el az úgynevezett raportőri szerepet. Ez azt jelenti, hogy német vezetéssel elemzik és értékelik a fejlesztők által benyújtott adatokat.
    

A szövetségi kormány mellett több tartomány is támogatja a Szputnyik V beállítását az oltási kampányba az EU-s forgalmazási engedély megszerzése után. Szerdán Markus Söder bajor miniszterelnök bejelentette, hogy kormányának egészségügyi minisztere előszerződést kötött 2,5 millió adag Szputnyik V megvásárlásáról.
    

A szerződő partner egy vállalkozás a bajorországi Illertissen településről - ismertette Markus Söder, utalva az R-Pharm nevű orosz gyógyszeripari társaság németországi leányvállalatára, amely a tervei szerint egy 30 millió eurós beruházással elindítja a Szputnyik V importját és vállalja a gyártási tételek úgynevezett végfelszabadítását, azaz a forgalomba hozatalt megelőző hivatalos ellenőrzést.
    

Bajorország az előszerződéssel szakított az eddigi németországi gyakorlattal, miszerint a vakcina beszerzéséről a szövetségi kormány gondoskodik, a tartományok feladata pedig az oltások beadásának megszervezése. Ezt több tartományban erősen nehezményezték. Daniela Behrens alsó-szászországi egészségügyi miniszter például úgy vélte, hogy a müncheni vezetés a tartományok közötti szolidaritás elvével ellentétes, önző módon jár el.
    

Németországban egyelőre a Pfizer/BioNTech-, az AstraZeneca- és a Moderna-féle vakcinával igyekeznek elérni a SARS-CoV-2 által okozott betegséggel (Covid-19) szembeni közösségi immunitást. A szövetségi kormány legutóbbi adatai szerint keddig a lakosság 5,6 százaléka - 4 633 839 ember - kapta meg mindkét adagot valamelyikből. Legalább egy adagot 10 793 677 ember kapott, ami a lakosság 13 százaléka.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com