Nemzetközi segítséget kérnek Abdullah király bezárt lányai

A négy hercegnő már 13 éve fogolyként él az egyik királyi birtokon Szaúd-Arábiában.KingAbdullah
Minden kislány hercegnő szeretne lenni, de csak azért, mert nem tudják, hogy a valóságban egyáltalán nem olyan kellemes dolog hercegnőnek lenni, mint a mesékben, főleg akkor, ha az illető lány egy olyan ország királyának a gyermeke, mint Szaúd-Arábiáé.

A 2005-ben megkoronázott Abdullah király, a negyvenes éveiben járt, amikor feleségül vette a 15 éves Alanud nevű lányt. A királyi párnak négy közös lánya született, majd elváltak.

A 38 gyermeket nemző király, ekkor három fiára bízta a volt feleségét, és a négy lányát.

Erre azért volt szükség, mert Szaúd-Arábiában a nők nem utazhatnak, nem intézhetnek üzleti ügyeket, de még orvoshoz sem mehetnek férfi gyámjaik írásos engedélye nélkül. A négy lány élete fiatalkorukban igazi hercegnőhöz illő volt, hiszen elkényeztették őket, ám ez mára megváltozott!

Most egy királyi birtokon álló villában élnek, aminek a kapuja mindig zárva van, és őrök állnak előtte a nap 24 órájában. Őrök vannak a kerítés melletti toronyban is, amely esténként reflektorokkal borítja fénybe a birtokot.

A cél azonban nem a hercegnők védelme, hanem az, hogy a nők sehova se mehessenek. A 42 éves Szahar, a 38 éves Dzsavaher, a 39 éves Hala, és a 41 éves Maha 13 éve kénytelen így élni, ám most Szahar és Dzsavaher a sarkára állt, és e-mailt írt a Sunday Times szerkesztőségének a helyzetükről.

A lányok anyja, Alanud Alfayez az ENSZ emberi jogi képviseletnek címzett levelet, amiben arra kéri a szervezetet, hogy avatkozzanak közbe, és mentsék ki a lányait a királyi börtönből, ahol lassan megőrülnek.

saudi-princessesA hercegnők mentális állapotára ugyanis nagyon rossz hatással van, hogy egyedül élnek a hatalmas házban, aminek a nagy részét elzárták előlük. A testvérek nem találkozhatnak senkivel, és a házimunkában sincs segítségük, tehát csak ülhetnek egymással szemben, és nézhetik, ahogy eltűnik a személyiségük.

A lányok ételért is csak a féltestvérük engedélyével mehetnek ki. Szahar megpróbálkozott a kiszabadulással, amikor a barátai bankpénztárosi állást szereztek neki, ám a hercegnő hiába érvelt a királynak, hogy ez egy kis bank, ahol nők, főleg egyetemista lányok, pénzügyeit intézik.

A király csak kinevette a lányát, és kijelentette, hogy az ő gyereke nem lehet alkalmazott, úgyhogy Szahar is tovább él a luxusbörtönben, ahol az egyik testvére már az őrület határán egyensúlyozik.

A Sunday Times elküldte a hercegnők vádjait Szaúd-Arábiai londoni nagykövetségére, de választ nem kaptak onnan. Az ENSZ azt ígérte, hogy az édesanya levelét továbbítja Rashida Manjoo-nak, aki a világszervezetnek jelent a nők elleni erőszak és jogsértések ügyében.

(Forrás: keletport.hu)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com