Nobel-díjasok nemzetközi paktumot szorgalmaznak a tájékoztatásról és a demokráciáról

A nemzetközi közélet 25 szereplője, köztük több Nobel-díjas felhívást intézett hétfőn a világ vezetőihez, hogy egy éven belül kössenek megállapodást, amely garantálja a tájékoztatás és a véleményszabadság demokratikus alapelveit.Az aláírók között van Amartja Szen és Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász, Mario Vargas Llosa, az irodalmi Nobel-díj és Sirin Ebádi a Nobel-békedíj kitüntetettje is. A kiáltványt Francis Fukuyama amerikai politikai szakértő, Can Dündar Németországban élő ellenzéki török újságíró, Abou Diouf korábbi szenegáli elnök, Teng Piao kínai emberi jogi aktivista és Nikat Dád pakisztáni jogász is aláírta.

    
"A paktumnak ebben a kulcsfontosságú történelmi pillanatban kell lefektetnie a tájékoztatás és a véleményszabadság demokratikus garanciáit" - írják közös nyilatkozatukban az aláírók. A kiáltványt a világ több mint hatvan országának vezetőihez címezték, akik a jövő héten Párizsban részt vesznek az első világháború harci cselekményeit lezáró fegyverszüneti egyezmény aláírásának századik évfordulójára szervezett csúcstalálkozón. Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő is ott lesz.
    

Emmanuel Macron francia elnök szeptemberben fogadta a kezdeményezés elindítóit, és azt ígérte, hogy "mozgósítja" a világ vezetőit ezen a téren. A kezdeményezők hétfőn a nemzetközi megállapodás általuk javasolt szövegtervezetét is közzétették. Úgy vélik, hogy "a feje tetejére állt közélet, a globalizáció és a digitalizáció" miatt van szükség a tájékoztatás demokratikus normáinak lefektetésére. A szövegben rögzítenék, hogy mindenkinek joga van a megbízható tájékoztatáshoz, a magánélet védelméhez és a hatalomgyakorlás átláthatóságának biztosításához.
   

A szöveg emellett a klímaváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoporthoz hasonló szakértői testület felállítását szorgalmazza a tájékoztatás és a demokrácia terén. A dokumentum az internetet meghatározó mamutcégeket is arra ösztökéli, hogy tartsák és tartassák tiszteletben a tájékoztatás és a demokrácia alapelveit, és hozzanak létre olyan eszközöket, amelyek a megbízható információk terjesztését segítik elő.
    

"A sajtó és a média politikai ellenőrzése, a tömeges léptékű internetes félretájékoztatás, a minőségi újságírás gazdasági alapjainak aláásása, valamint az újságírókat érő fenyegetés és erőszak a szabadságjogokat, a társadalmi összhangot és a békét fenyegetik" - figyelmeztetnek kiáltványukban az aláírók.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

http://ujhazak.com