Ez az édesség a norvégok nélkülözhetetlen kelléke a túrához!

A kirándulás szimbólumává vált a „túracsoki”.A norvégok számára a természetben töltött idő több egyszerű kikapcsolódásnál. A friluftsliv, vagyis a szabadban élés és a természettel való tudatos együttlét a skandináv életfelfogás egyik meghatározó eleme.

A hegyek, erdők, fjordok és sípályák világában azonban úgy tűnik, a természetjáráshoz nemcsak megfelelő ruházatra és jó állóképességre van szükség, hanem némi csokoládéra is.

Pontosabban egy négyujjnyi, ropogós ostyára, amelyet vastag tejcsokoládé borít. Ez az édesség a Kvikk Lunsj, amit a norvégok egyszerűen csak „túracsokinak”, vagyis tursjokoladennek neveznek. A márka szlogenje is erre épül, a termék pedig az évtizedek során annyira összeforrt a kirándulással, hogy mára szinte nemzeti szimbólummá vált.

A történet különös módon nem egy tudatos marketingstratégiával, hanem egy bakival kezdődött. A Kvikk Lunsj csak 1937-ben jelent meg, az ötlet azonban jóval korábban megszületett.

A program azonban nem egészen úgy alakult, ahogy tervezték, ugyanis a két férfi eltévedt az Oslo környéki erdőben. A német vendég ekkor jegyezte meg, hogy egy csokoládéval könnyebben átvészelhették volna a kalandot.

Holst nem felejtette el a megjegyzést. Két évvel később megvásárolta a kis Freia csokoládégyárat, amelyből később Norvégia egyik legismertebb élelmiszeripari márkája lett. A csokoládé és a természetjárás kapcsolatának ötlete pedig időközben egyre erősebbé vált.

Ebben szerepet játszott Roald Amundsen is. A norvég felfedező 1911-ben elsőként jutott el a Déli-sarkra, expedícióján pedig csokoládét is vitt magával energiaforrásként. A történet hamar elterjedt Norvégiában, és sokan követték a példáját.

Holst számára pedig szinte adta magát a következtetés, hogy kell egy olyan csokoládé, amelyet könnyű magunkkal vinni, elfér a zsebben, ropogós, tápláló és tökéletes társ egy hosszabb út során.

Az első változat étcsokoládéval készült, de nem aratott sikert. A gyártók hamar tejcsokoládéra váltottak, és ezzel megszületett az a változat, amely már valóban meghódította a norvégokat.

A siker idővel szokássá, a szokás pedig hagyománnyá vált. A Kvikk Lunsj ma már szinte elképzelhetetlen az ikonikus csomagolása nélkül. A piros, sárga és zöld színek mögött négy, egymástól könnyen letörhető ostyaujj rejtőzik, amelyet tejcsokoládé borít. Az ostya kevésbé édes, mint számos nemzetközi konkurens terméké, ezért az egész szelet inkább egy apró étkezésnek, mint egyszerű édességnek hat.

Ez nem véletlen. A terméket kezdettől fogva úgy pozicionálták, ahogyan más országokban a müzli- vagy energiaszeleteket.

„Az első naptól fogva túracsoki volt” – mondta Garcia Gabrielsen márkamenedzser, aki a korai reklámokra is felhívta a figyelmet. Ezekben azt hangsúlyozták, hogy egy szelet kalóriatartalma nagyjából egy tojásénak vagy két szelet vajaskenyérnek felel meg.

A tur szó azonban ennél többet jelent. Gabrielsen szerint a kifejezésben benne van mindaz, amit a norvégok a természetjárásban fontosnak tartanak, tehát a lassú, tudatos mozgás, a szabadban töltött idő és a természet megtapasztalása.

Magnus Helgerud történész szerint ezért a Kvikk Lunsj tulajdonképpen a norvég friluftsliv egyik rituáléjává vált. A csokoládé neve sok norvég számára azonnal felidéz egy korábbi kirándulást, egy hegytetőt, egy síelős napot vagy éppen egy családi túrát.

A Kvikk Lunsj felemelkedése nem választható el a norvég társadalom átalakulásától sem. Az 1910-es és 1920-as évek ipari fejlődése, a nyolcórás munkanap és a kéthetes fizetett szabadság bevezetése egyre több ember számára teremtett lehetőséget arra, hogy a munka mellett a szabadidejét is valóban szabadon töltse.

A norvégokat ráadásul tudatosan is ösztönözték arra, hogy menjenek ki a természetbe.

A második világháborút követően a Kvikk Lunsj fokozatosan túllépett az édesség kategóriáján. Egyre inkább a norvég életforma és nemzeti identitás egyik jelképe lett.

A történetnek azonban van egy kevésbé kellemes fejezete is. A Kvikk Lunsj és az Angliában 1935-ben bemutatott KitKat hasonló felépítése miatt évtizedek óta felmerül, hogy a norvég termék túlságosan is emlékeztet brit vetélytársára.

A vita különösen akkor vált érzékennyé, amikor 1993-ban a Freia a Kraft Foods tulajdonába került, amely ma a Mondelēz International része. Norvégiában sokan attól tartottak, hogy az új tulajdonos megváltoztatja a jól ismert márkát, esetleg a receptúrát vagy magát a Freia nevet is.

A KitKat később megjelent a norvég piacon, de a két termék közötti jogvita végül sajátos eredménnyel zárult. Egy évtizeden át tartó jogi csatározás után megszületett a döntés, amely szerint a KitKat nem forgalmazhat négyujjas szeletet Norvégiában, miközben a Kvikk Lunsj sem árusítható külföldön ugyanebben a formában.

A brit márka ezért más alakú termékkel, a Chunkyval lépett be a norvég piacra. A norvégok pedig továbbra is a saját, piros-sárga-zöld csomagolású túracsokijukat törik ketté a hegyoldalban.

(Forrás: roadster.hu)