Október 20-án előre hozott választásokat tartanak Luxemburgban

Október 20-án előre hozott parlamenti választásokat tartanak Luxemburgban - ismertette szombaton a Luxemburger Wort című lap az államfő, Henri nagyherceg erről szóló döntését.

Ennek értelmében október 7-ével feloszlatják a képviselőházat. A nagyherceg előzőleg konzultált Jean-Claude Juncker miniszterelnökkel és Laurent Mosar parlamenti elnökkel, akik tájékoztatták őt arról, hogy a pártok egyöntetűen az előre hozott választások mellett vannak. A félmilliós lakosú nyugat-európai ország választópolgárai egyébként csak jövő májusban járultak volna az urnákhoz.

LuxemburgA Juncker vezette keresztényszociális-szocialista ("fekete-vörös") koalíció annak nyomán bomlott fel, hogy egy parlamenti vizsgálóbizottság megállapította: a miniszterelnök - aki egyébként 18 esztendeje megszakítás nélkül látja el a kormányfői teendőket különböző pártösszetételű kabinetek élén - az elmúlt években súlyosan elhanyagolta a titkosszolgálat felügyeletét, és a szervezet számos törvénytelenséget követett el, így például engedély nélkül hallgatott le beszélgetéseket.

A parlament plenáris vitájában Juncker - az európai integrációs politika és a pénzügyi unió egyik jelentős építőmestere - elismerte, hogy a titkosszolgálat működésének ellenőrzése nem tartozott kiemelt prioritásai közé. Miután kormányzati partnerei, a szocialisták is megvonták tőle a bizalmat, belátta, hogy az lesz a legjobb, ha a választók döntik el, kinek adnak újra bizalmat az ország irányításához.

Junckernek sikerült újra megszereznie saját pártja támogatását, így ő lesz a konzervatív Keresztényszociális Néppárt miniszterelnök-jelöltje. Az eddigi kormányzati partner, a Szocialista Munkáspárt mellett tényezőnek számítanak még a luxemburgi politikában a liberálisok, a zöldpártiak, valamint a jobboldali populisták.
Forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

http://ujhazak.com