Oleh Szencov átvette a tavalyi évi Szaharov-díjat az Európai Parlamentben

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Átvette a tavalyi évi Szaharov-díjat Oleh Szencov az Európai Parlament (EP) keddi plenáris ülésén, köszönőbeszédében az oroszországi fogságából nemrég szabadult ukrán filmrendező a moszkvai kormány "militarista" hozzáállását bírálta."Ön kiállt az elvei és meggyőződése mellett, és saját szabadságával kellett fizetnie érte. Soha senkinek nem szabadna az elvei miatt büntetés áldozatául esnie" - mondta David Sassoli, a képviselőtestület elnöke, miután átadta a gondolat és véleménynyilvánítás szabadságáért folytatott küzdelem elismerésére létrehozott díjat.

    
Szencov óriási megtiszteltetésnek és egyben felelősségnek nevezte a kitüntetést, és kiemelte, hogy az minden ukráné, aki oroszországi politikai bebörtönzött volt vagy most az. Hozzátette, nagyon fontos, hogy az Európai Unió védelmezi az olyan alapvető értékeit, mint a demokrácia, valamint óva intette a közösséget attól, hogy békülékeny politikát folytasson Oroszországgal.
    

"Nem bízom Vlagyimir Putyinban, és önöknek sem szabadna. Az oroszok nem akarnak békét a Donyec-medencében, nem akarnak békét Ukrajnában, térdre akarnak bennünket kényszeríteni, és a saját módszereik alapján kívánják irányítani Európát, de ezt nem engedhetjük meg" - hangsúlyozta. "Amikor valaki arról beszél, hogy baráti kezet kellett nyújtani Putyinnak, akkor emlékezzenek a háború 13 ezer ukrán halottjára" - fogalmazott.
    

A rendezőt 2015-ben 20 évnyi börtönbüntetésre ítélték terrorcselekmények előkészítésének vádjával, miután egy évvel korábban őrizetbe vették az Oroszország által Ukrajnától önkényesen elcsatolt Krím félszigeten, ahonnan Szibériába hurcolták. Szencov nem ismerte el bűnösségét. Kijev szerint koholt vádak alapján ítélték el.
    

Több mint öt évig tartó szabadságvesztése során a férfi hosszú hónapokon át éhségsztrájkot folytatott, mígnem szeptemberben egy orosz-ukrán fogolycsere keretében más rabokkal együtt szabadon bocsátották. Az 50 ezer euróval járó, idén 31. alkalommal kiosztott díjat Ilham Tohti ujgur kisebbségjogi aktivista kapja, a decemberi plenáris ülésen.
    

A Nobel-békedíjas Andrej Szaharov orosz atomfizikusról elnevezett kitüntetést 1988 óta minden évben olyasvalakinek ítélik oda, aki jelentős erőfeszítéseket tesz, nagy áldozatokat vállal az emberi jogokért, a gondolatszabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelemben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com