Őrizetbe vették a Cumhuriyet igazgatótanácsának elnökét

Őrizetbe vették pénteken a Cumhuriyet (Köztársaság) című török ellenzéki napilap igazgatótanácsának elnökét - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.Akin Atalayt az isztambuli Atatürk repülőtéren vették őrizetbe, miután visszaérkezett a német fővárosból, Berlinből. A férfi ellen korábban elfogatóparancsot adtak ki hazájában. A török hatóságok múlt héten már letartóztatták a Cumhuriyet főszerkesztőjét és nyolc újságíróját, de négyüket bírói felügyelet mellett szabadon engedtek.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Atalayt és lap többi munkatársát azzal gyanúsítják, hogy az Ankara által a július 15-i puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózat (FETÖ), valamint az 1984 óta fegyveres felkelést folytató szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevében bűncselekményeket követtek el, bár az érintettek nem tagjai egyik szervezetnek sem.

A török vezetés a FETÖ-re és a PKK-ra mint egymással kapcsolatban álló terrorszervezetekre tekint. A Cumhuriyet első száma a modern, világi Török Köztársaság megalapítását követő évben, 1924-ben jelent meg. Az újság az utóbbi években oknyomozó-tényfeltáró tevékenységével került a nemzetközi figyelem középpontjába. Egyebek között 2015 májusában felvételeket közölt arról, hogy a török titkosszolgálat 2014-ben fegyvereket szállított Szíriába. A cikk miatt Recep Tayyip Erdogan török elnök személyesen indított pert. Az államfő szerint a lap aláássa országa tekintélyét.

Az ellenzéki pártok és jogvédő szervezetek szerint a kormány arra használja fel a hatalomátvételi incidens után bevezetett rendkívüli állapotot, hogy ne csak az összeesküvőkkel és a puccsisták támogatóival számoljon le, hanem mindenkivel, aki az övétől eltérő véleményt hangoztat. Can Dündar, a Cumhuriyet korábbi főszerkesztője kedden azt mondta, "próbáltuk rábírni az európai kormányokat, hogy tegyenek intézkedéseket és szólaljanak fel a törökországi elnyomással szemben, de hallgattak".

"Most azt próbálják mondani, hogy aggódnak, de ezzel már egy kicsit elkéstek" - tette hozzá. Dündar ellen szintén letartóztatási parancs van érvényben Törökországban. Binali Yildirim török miniszterelnök korábban kijelentette: a kormány védi a sajtószabadságot, de az Európai Unióval alapvető a nézeteltérés a terrorizmus és a szabad média meghatározásában. Mint fogalmazott: Ankarának nem a sajtószabadsággal vannak gondjai, hanem a terrorizmussal.

 A Török Újságírók Egyesületének adatai szerint az államcsínykísérlet óta 170 sajtóorgánumot zártak be, illetve 105 újságírót tartóztattak le az országban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com