Szíria - Lavrov: nincs külön iráni-orosz-szíriai béketerv

Nincs külön iráni-orosz-szíriai béketerv és nem folyik háromoldalú tárgyalás Moszkvában - cáfolta a diplomáciai forrásokból kiszivárgott értesüléseket Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön, miután iráni kollégájával tartott megbeszélést az orosz fővárosban.

US-SYRIA-CONFLICT-NAVY-DEFENCEAz orosz külügyminisztérium korábban azt közölte, hogy péntekre várják Moszkvába Valíd Moallem szíriai külügyminisztert a január 22-én kezdődő, úgynevezett Genf-2 nemzetközi békekonferencia előkészítésének keretében.

Mohamad Dzsavad Zarif, az iráni diplomácia vezetője szerdán érkezett az orosz fővárosba. A külügyminiszter ezt megelőzően Damaszkuszban, valamint Bagdadban tárgyalt. Az iráni kormány tagját a nap folyamán fogadja Vlagyimir Putyin orosz államfő, aki orosz lapértesülések szerint heteken belül Teheránba látogat.

A sajtótájékoztatón Szergej Lavrov provokatívnak ítélte meg a kérdést, hogy mi lesz a Genf-2-nek elnevezett békekonferencia után. Közölte, hogy a tanácskozás csak elkezdődik január 22-én és senki sem tudja, meddig fog tartani.

Az orosz diplomácia vezetője megismételte Moszkva álláspontját, hogy Iránnak és Szaúd-Arábiának mindenképpen ott a helye a szíriai politikai rendezést célzó svájci tanácskozáson, ugyanakkor közölte, hogy sem az Egyesült Államok, sem Oroszország nem gyakorol nyomást az ENSZ főtitkárára, hogy kit, mely országokat hívjon meg a konferenciára.

Szergej Lavrov aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy "kísérletek vannak a meghívandó ellenzékiek körének szűkítésére".
Irán mindenképpen része lesz a szíriai rendezésnek - tette hozzá az orosz külügyminiszter, és azt is hangsúlyozta, hogy a terrorizmus gyökereit akarják elvágni Szíriában, és ezzel az egész nemzetközi közösség egyetért.

Mohamad Dzsavad Zarif közölte, hogy Teherán eláll a Montreux-ben jövő szerdán megnyíló Genf-2-ben való részvételtől, ha számára elfogadhatatlan, más országokkal szemben nem támasztott előzetes feltételeket szabnak. Az iráni külügyminiszter nem részletezte, milyen feltételekről van szó.

Teheránban azt remélik, hogy Oroszország továbbra is fontos szerepet játszik az iráni atomprogram rendezésében - mondta Zarif és hozzátette, hogy minden érintett félnek támogatnia kell a Genfben elért megállapodást, és nem annak az értelmezésére kell törekedni.

November 24-én abban állapodtak meg az 5+1-es országcsoport (Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország és Németország) és Teherán képviselői, hogy Irán hat hónapra visszafogja nukleáris fejlesztéseit, és ez alatt az idő alatt kidolgozzák a végleges megállapodást az iráni atomprogramról. Az átmeneti időszakban a Nyugat az iráni engedményért cserében enyhít a gazdasági szankciókon.

A Kommerszant című tekintélyes orosz politikai-gazdasági napilap azt írta, hogy Moszkva máris erőteljesen élénkíti gazdasági kapcsolatait Teheránnal, beleértve azt a törekvését, hogy az iráni kőolaj legnagyobb importőre lehessen. Moszkva addig akar gazdasági előnyöket elérni Iránban, amíg a nyugati államok nem jelentenek számára versenytársakat.

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com