Orosz hírügynökség: újabb hiperszonikus rakétakísérleteket tervez idén az orosz Északi Flotta

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Újabb kísérleteket készül elvégezni az idén a Cirkon típusú hiperszonikus hajóelhárító rakétával az orosz Északi Flotta - közölte a TASZSZ orosz állami hírügynökség pénteken katonai forrásra hivatkozva."A Cirkont az év végéig a Fehér-tenger medencéjében tervezik elindítani. A konkrét dátumot az anyagi rész készültsége függvényében fogják megnevezni" - jelentette ki a névtelenül nyilatkozó, a TASZSZ szerint az északnyugati szövetségi körzetben szolgáló illetékes.

    
A forrás szerint az új rakétát egy most készülő, különleges pontonplatformról fogják kilőni. A hivatalos orosz tájékoztatás szerint augusztus 8-án egy tengeri platformon elvégzett fegyverkísérlet közben történt robbanás az Észak-Oroszországi Arhangelszk megyében, Szeverodvinszk várostól mintegy 40 kilométerre, Nyonoksza község közelében. A baleset után, amelyben hét ember életét vesztette, a régióban átmenetileg felszökött a gammasugárzás.
    

A tesztelt fegyver típusát hivatalosan azóta sem nevezték meg.

Vlagyimir Putyin elnök posztumusz Bátorság-renddel tüntette ki a fegyverkísérlet részvevőit, a Roszatom öt és a védelmi tárca két alkalmazottját. A kitüntetéseket csütörtökön adta át a Kremlben az özvegyeknek. Putyin a szertartáson azt mondta, hogy a baleset egy olyan új rakétahajtómű-szerkezet kipróbálásakor történt, amelyhez fogható nincs a világon.
    

"Az egyedülálló technológia birtoklásának ténye önmagában a béke legfontosabb és megbízható garanciáját jelenti a bolygón" - fogalmazott. Szavai szerint az életüket vesztett szakértők "rendkívül nehéz, felelősségteljes és kritikus fontosságú" területen tevékenykedtek, olyan műszaki elképzelések és megoldások valóra váltásán, amelyek "a legélenjáróbbak", és amelyeknek "nincs analógiája a világon". Putyin azt mondta, a fejlesztés alatt álló fegyver "arra hivatott, hogy évtizedekre biztosítsa Oroszország szuverenitását és biztonságát".
    

A Roszatom korábbi közlése szerint szakemberei a "rakéta részét képező radioizotóp energiaforrással kapcsolatos tevékenységet folytattak" a detonáció idején, amely a Fehér-tengerbe vetette őket. A védelmi minisztérium azt állította, hogy a Roszatom szakemberei egy folyékony üzemanyagú reaktív hajtóművön dolgoztak, és a gyulladás pillanatában az izotóp energiaforrásokat ellenőrizték.
    

Vjacseszlav Szolovjov, a Szarovban működő Oroszországi Szövetségi Nukleáris Központ - Kísérleti Fizikai Összoroszországi Tudományos Kutatóintézet tudományos vezetője úgy nyilatkozott, hogy a tudósok a védelmi tárca számára végeztek fejlesztéseket, amelyek egyike a radioaktív hasadóanyagokat használó, kisméretű energiaforrások kifejlesztése.
  

Donald Trump amerikai elnök egy augusztus 13-i Twitter-bejegyzésében az írta, hogy egy orosz Skyfall (9M730, Burevesztnyik) típusú manőverező robotrepülőgép robbant fel. Októberben Thomas DiNanno, az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára arról nyilatkozott a The Washington Postnak, hogy a baleset - amelynek során szerinte ellenőrizetlen nukleáris reakció indult be - egy tengerbe zuhant Skyfall szárnyas rakéta kiemelésekor történt.
    

Vlagyimir Putyin az orosz parlament két háza előtt február 21-én elmondott beszédében azt mondta , hogy a Cirkon fejlesztése "a menetrend szerint halad". Állítása szerint a Kalibr szárnyas rakéták hordozására alkalmas hajókról vagy tengeralattjárókról felbocsátható, kilencszeres hangsebességgel haladó (a 9 Mach óránként 11025,4 kilométeres, másodpercenként pedig 3,0627 kilométeres sebességet jelent) rakéta hatótávolsága 1000 kilométer.
    

A Burevesztnyik (Viharmadár) nukleáris hajtóművel felszerelt manőverező robotrepülőgép a Cirkonhoz hasonlóan egyike azoknak az új hiperszonikus fegyvereknek, amelyek fejlesztéséről Vlagyimir Putyin tavaly március 1-jén tett bejelentést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com