Orosz kémfőnök: a Nyugat az orosz rendszer aláásásával próbálkozik

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: A Nyugat, elsősorban az Egyesült Államok, megpróbálja aláásni az orosz politikai rendszert, de nem fog sikerrel járni - jelentette ki Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója a RIA Novosztyi hírügynökségnek adott interjúja pénteken közölt részében.Nariskin a Független Államok Közössége biztonsági szolgálatai vezetőinek decemberi minszki tanácskozásán azt állította, hogy az amerikai Központ Hírszerző Ügynökség (CIA) egy olyan "ideiglenes orosz kormány" külföldön való létrehozásán dolgozik, amely oroszországi földalatti sejtek hálózatára támaszkodna. Az akkori kijelenésével kapcsolatban nem bocsátkozott részletekbe az interjúban.
    

A kémfőnök most azt mondta: a nyugati, mindenekelőtt az amerikai hírszerző közösség a "pusztulást hozó arab tavasz" és a 2014-es ukrajnai "Euromajdan tragédia" után "komolyan hitt az úgynevezett nemkívánatos rezsimek megdöntését célzó technológiájának erejében".

"Ettől a szédítő sikertől a nyugatiak azt gondolták, hogy Oroszországgal is ugyanígy elbánhatnak, sőt, szinte nyíltan forradalmat és a törvényesen megválasztott hatalom, a törvényesen megválasztott kormány megdöntését ígérték nekünk. Ebből persze semmi nem sikerült, és nem is fog" - mondta.
    

Hírszerzési értesülésekre hivatkozva az orosz kémfőnök azt mondta: a nyugati szakszolgálatok és kormányok tisztában vannak az oroszországi helyzet stabilitásával, azzal, hogy "lényegében a nép az ország vezetése köré tömörült", mégis folytatják a korábbi kurzust. Ezt szerinte azért teszik, mert ily módon kívánják biztosítani az "oroszellenes tevékenységre szakosodott" civil szervezetek kiterjedt hálózatának finanszírozását, és felélénkíteni a Nyugaton élő orosz ellenzék tevékenységét.
    

Nariskin szerint az orosz ellenzék vezetőit semmi sem foglalkoztatja jobban, mint a vezetői pozíciók szétosztásának lehetősége még egy ilyen nem létező, "emigráns kormányban" is. Azokról az Oroszországban "perifériára szorult" emberekről szólva, akik sorozási irodákat gyújtanak fel vagy hasonló akciókat hajtanak végre, úgy vélekedett: "tönkreteszik az életüket és a sorsukat annak érdekében, hogy néhány nyugati tisztségviselő be tudjon számolni az elvégzett munkáról".
    

Az SZVR és a CIA közötti kapcsolattartására vonatkozó kérdésre azt válaszolta, hogy "a párbeszéd mindig hasznos a világ két legbefolyásosabb hírszerző szolgálata, a két legerősebb atomhatalom hírszerző szolgálata között". "Olyan körülmények között pedig, amikor a világ a nemzetközi kapcsolatokban szó szerint a tektonikus elmozdulás állapotában van, az egypólusú, Amerika-központú világtól egy igazságosabb és biztonságosabb, policentrikus világrend felé való elmozdulásban az ilyen párbeszéd és kapcsolattartás egyszerűen nélkülözhetetlen. Olyan körülmények között, amikor a nemzetközi helyzet felforrósodása egy nagyon veszélyes ponthoz közelít, ez a párbeszéd veszélyes eseményeket akadályozhat meg" - jelentette ki.
    

A párbeszéd tartalmára és formájával kapcsolatban Nariskin annyit mondott, hogy az SZVR számára fontos az olyan megbízható és becsületes partnernek bizonyult emberek tekintélye és hírneve, akik betartják a megállapodásokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com