Peking a politikai és társadalmi stabilitás fenntartását sürgette

A politikai és társadalmi stabilitás fenntartását sürgette a kínai külügyminisztérium szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján a mianmari puccs hírére reagálva.Vang Ven-pin külügyi szóvivő elmondta: Kína azt reméli, hogy a mianmari felek az alkotmányos és jogi kereteknek megfelelően kezelik az ellentéteiket, és fenntartják a politikai és társadalmi stabilitást. Hozzátette: Peking igyekszik további információkat gyűjteni a Mianmarban kialakult helyzetről.

    
A Peking szócsövének tartott Global Times című lap hétfőn egy kínai szakértőt idézve rámutatott: Kína mindvégig jó kapcsolatot ápolt a mianmari kormánnyal és a katonasággal egyaránt, így azt reméli, hogy a két fél tárgyalások útján kompromisszumot tud kötni egymással a béke és stabilitás érdekében. A kínai szakértő szerint a mianmari hadsereg akciója értelmezhető az ország "működésképtelen hatalmi struktúrájának helyreigazításaként". A szakértő továbbá úgy vélekedett, a kialakult helyzet alkalmat biztosíthat a Joe Biden új amerikai elnök vezette kormányzatnak arra, hogy helyreállítsa a kapcsolatait Mianmarral, és a délkelet-ázsiai országot felhasználva nyomást gyakoroljon Kínára. Hozzátette mindazonáltal: Mianmar nem vevő a nagyhatalmak beavatkozására.
   

A mianmari hadsereg 2021. február 1-jén egy éven át tartó szükségállapotot hirdetett azt követően, hogy őrizetbe vette az ország de facto vezetőjét, Aung Szan Szú Kjit és több társát. A fegyveres erők tulajdonában lévő Mijavadi televíziós csatorna bejelentette, hogy a hatalmat Min Aung Hlaing, a hadsereg főparancsnoka vette át.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com