Peking szerint az EP egy elítélt bűnözőt tüntet ki

Az Európai Parlament egy "elítélt bűnözőt" tüntet ki idén a Szaharov-díjjal Ilham Tohti ujgur tudós személyében - közölte Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő pénteki sajtótájékoztatóján.Hua szerint problematikus, hogy az Európai Parlament egy Kínában "elítélt bűnözőt" díjaz az emberi jogokért tett szolgálatért járó díjjal. Hozzátette: "az Európai Parlamentnek nem kellene a terrorizmust ösztönöznie". David Sassoli, az Európai Parlament elnöke a Twitteren csütörtökön közzétett bejegyzésében azzal indokolta Tohti díjazását, hogy a férfi "életét a Kínában élő ujgur kisebbség jogainak megerősítésének szentelte". Sassoli továbbá a bebörtönzött ujgur tudós azonnali szabadon engedését követelte Pekingtől.

    
Tohtit 2014-ben ítélték szakadár tevékenység miatt életfogytig tartó börtönbüntetésre, miután aktivistaként azon igyekezett, hogy felhívja a figyelmet a Kína északnyugati részén található Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen a kisebbségben élő nemzetiségekkel szemben alkalmazott szigorú hatósági intézkedésekre.
    

Az Európai Parlament, valamint több nemzetközi jogvédő szervezet szerint a kínai hatóságok az elmúlt két évben több mint 1 millió embert - zömében muszlim vallású ujgurokat és kazahokat - zártak táborokba, ahol politikai átnevelésnek vetették alá őket. Peking tagadja a vádat, és azt állítja, a területen létrehozott központok a kisebbségek szakképzését biztosították, azzal a céllal, hogy az ott lakókat életkörülményeik javításával tántorítsák el a szakadár mozgalmaktól.
    

Tohtit a múlt hónapban az Európa Tanács a Vaclav Havel Emberi Jogi Díjjal tüntette ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

http://ujhazak.com