Alacsony a részvételi arány három órával az urnazárás előtt (2. rész)

A részvétel megyei bontású statisztikájában továbbra is négy dél-romániai megye vezet, ötödik helyen azonban a székelyföldi Hargita megye szerepel 38 százalékos részvételi aránnyal.

A Hargita megyei adat másfél százalékkal haladja meg a négy évvel ezelőtti részarányos adatot. Átlag fölötti ugyanakkor a jelentős magyar lakossággal rendelkező Szilágy (37,48 százalék) és Bihar (37,34) megye részvételi adata. A székelyföldi Maros (32,62) és Kovászna (32,35) megyében a részvétel elmarad az átlagostól, a partiumi Szatmár megye (30,25) pedig a sereghajtók között szerepel.



A korábbi évek adataitól eltérő módon a bukarestiek - akik az ország választóinak csaknem a tizedrészét teszik ki - az átlag fölött vettek részt a választásokon. Felborulni látszik az a trend is, hogy a falusi lakosság dönti el a romániai választások kimenetelét. Most először lényegesen nagyobb arányban szavaztak a városiak. A jelenség azzal állhat összefüggésben, hogy a falvak lakói nagyobb arányban vándoroltak el az országból, mint a városiak.

Míg a két korábbi romániai államfőválasztáson a külföldön leadott szavazatok jelentős mértékben befolyásolták a verseny kimenetelét, most a külföldön élő román állampolgárok közül csak kevesen kívántak beleszólni abba, hogy milyen összetétele legyen a román parlamentnek.

A több mint hárommillió román vendégmunkás közül 18 óráig csak mintegy 80 ezren voksoltak.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com