Húsz százalékkal csökken a román közszolgálati televízió alkalmazottainak bére

Augusztus 1-jétől húsz százalékkal csökken a Román Televízió (TVR) alkalmazottainak bére, miután a közszolgálati intézmény igazgatótanácsa úgy döntött, hogy öt napról négy napra csökkenti a munkaidőt.

Az intézkedést azt követően fogadta el a testület, hogy a TVR jelentős adósságot halmozott fel mind a román állammal, mind a külföldi partnerekkel szemben.

tvr-logo

A román adóhatóság a múlt héten zárolta az intézmény számláit, mivel a televízió nem fizette ki a soron következő adósságrészletet az államnak. Az igazgatótanács újabb csoportos leépítést helyezett kilátásba, miután 2012-ben mintegy 700 emberrel bontottak munkaszerződést, így a dolgozók száma korábbi mintegy 3150-ről 2450-re csökkent.

A televízió igazgatótanácsa által kiadott közlemény nem pontosítja, hogy hány személlyel fognak szerződést bontani, csak annyit közöl, hogy tárgyalásokat kezdeményeznek a szakszervezetekkel a csoportos elbocsátásokról. A munkaidő csökkentésére vonatkozó határozat az év végéig hatályos.

A közszolgálati televízió hírcsatornájának, a TVR Newsnak a bezárásáról már a múlt héten döntés született, emellett több részleget összevontak, hogy csökkentsék a vezetői funkciók számát. A megtakarítási intézkedések sorát most kiegészítették azzal, hogy bizonyos szerződések értékének csak 70-75 százalékát fizetik ki.

A Román Televíziónak (TVR) összesen mintegy 700 millió lej (1 román lej 70,13 forint) adóssága van, ebből 457 millió az állammal szemben. Stelian Tanase, a TVR elnök-vezérigazgatója többször hangsúlyozta, hogy az adóamnesztiát tartja egyetlen megoldásnak, és a kormányt arra kérte, hozzon erről határozatot. A kabinetben egyelőre nem talált meghallgatásra kérése.

A TVR ki tudja fizetni alkalmazottainak bérét, hiszen a számlazárolás nem vonatkozik a béralapra, de rövid időn belül az intézmény működésképtelenné válhat, ezért váltak szükségessé az azonnali hatályú megtakarítási intézkedések - érvelt az intézmény igazgatótanácsa.

A köztelevízió vezérigazgatója már tavaly májusban is javaslatot tett a bérek 20 százalékos csökkentésére, de akkor az igazgatótanács nem fogadta el ezt a megoldást.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com