Kihallgatták Ion Iliescu volt román államfőt az 1989-es forradalom ügyében
A vádhatóság tavaly novemberben emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával kezdte újra a bűnügyi vizsgálatot az ügyben, miután a forradalmárokat tömörítő bukaresti December 21. Egyesület több tagja pert nyert Románia ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), amiért Románia nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek és a halálos áldozatok hozzátartozóinak.
Az ügyészségi vizsgálat egyelőre "ismeretlen tettes" ellen folyik, ezért Iliescut is, akinek meghatározó szerepe volt az 1989-es kommunistaellenes népfelkelést követő hatalomátvételben, tanúként hallgatták ki. Iliescu több mint egy órán át tartózkodott az ügyészség épületében, távozáskor pedig csak néhány szót váltott az ott várakozó újságírókkal, amíg testőreivel elérte autóját.
Arra a kérdésre, hogy bűnösnek érzi-e magát, Iliescu kérdéssel vágott vissza. "Miért is? A román forradalomért? Lehetne azért egy kis ítélőképessége" - oktatta ki a volt államfő az őt kérdező újságírót. Arra a kérdésre, hogy ki felelős a több száz halottért, már nem reagált.
Az ügyészség szerint az 1989. december 22-én hatalomra került új politikai és katonai vezetés hatalmának megőrzése érdekében olyan intézkedéseket hozott, amelyek sok ember halálához, testi és lelki sérüléséhez vezettek, így ezek a cselekmények kimerítik az emberiesség elleni bűntettek ismérveit.
Az ügyben már Petre Roman volt miniszterelnököt, Mircea Dinescu költőt és Ion Caramitru színművészt is kihallgatták, február végén pedig először tehetett tanúvallomást az ügyben a katonai ügyészségen a "forradalom szikrájaként" emlegetett Tőkés László EP-képviselő, volt temesvári lelkész.
Ion Iliescut az 1990-es "bányászjárásként" ismert erőszakos cselekmények ügyében már nem tanúként, hanem gyanúsítottként hallgatta ki januárban a legfőbb ügyészség. Ion Iliescu 87 éves. A politikus 1990 és 1996, illetve 2000 és 2004 között Románia államfője volt.
MTI

Hozzászólások