Románai elnökválasztás - Meghaladta az egymilliót Klaus Johannis kedvelőinek száma a Facebookon

Klaus Johannis, Románia újonnan megválasztott államfője az első európai politikus, akinek több mint egymillió kedvelője van a Facebookon - közölte szerdán internetes oldalán a Romania Libera című lap.

facebook-newsfeedRománia decemberben hivatalba lépő új elnökének Facebook-oldalán kedden haladta meg az egymilliót a lájkolók száma. A Romania Libera szerint ezzel olyan közismert politikusokat utasított maga mögé, mint Angela Merkel német kancellár (900 ezer), Francois Hollande francia elnök (517 ezer), vagy David Cameron brit miniszterelnök (410 ezer).

Romániában szociáldemokrata ellenfele, az elnökválasztás nagy vesztese, Victor Ponta román miniszterelnök követi Johannist a Facebook-rangsorban 720 ezer kedvelővel, míg a hivatalban lévő Traian Basescu államfőnek 320 ezer szimpatizánsa van a közösségi oldalon.

A román lap szerint az európai politikusok közül Nicolas Sarkozy volt francia köztársasági elnök állt legközelebb ahhoz, hogy átlépje a bűvös egymilliót, neki 990 ezer kedvelője van, de Johannis elhúzott mellette.

A frissen megválasztott - ráadásul sokak szerint karizmával sem rendelkező - Johannis ugyanis a leggyorsabban népszerűvé vált politikus Európában, hiszen kedvelőinek száma gyakorlatilag az utóbbi egy héten duplázódott meg. Johannis az elnökválasztási kampány utolsó hetét még 520 ezer kedvelővel kezdte, és a szavazás előtti napon előzte meg ellenfelét, Victor Pontát.

A politikai elemzők szerint az sem véletlen, hogy vasárnap este, a voksolás végén a két politikus Facebook-kedvelőinek egymáshoz viszonyított aránya megegyezett azzal az 55-45 százalékos aránnyal, amellyel Johannis megnyerte az elnökválasztást Pontával szemben.

A vesztes szociáldemokraták szerint Pontát nem a jobboldal, hanem a "Facebook-párt" győzte le. Tény az, hogy a második fordulóban több mint kétszer annyian voksoltak Johannisra, mint az elsőben, és joggal feltételezhető, hogy a növekményt nem a mögötte álló (30 százalékos) pártszövetség, hanem az interneten futótűzként terjedő, Ponta-ellenes lázadás hozta számára. Ebben meghatározó szerepe volt azoknak a videóknak és fényképeknek, amelyeket a közösségi fórumokon tettek közzé a külföldi szavazóköröknél kígyózó kilométeres sorokról.

A bukaresti elemzők szerint az elnökválasztás előtt esélyesebbnek tartott Victor Ponta azért veszítette el a választást, mert kormánya akadályozni próbálta a hagyományosan jobbra húzó diaszpórát választójoga gyakorlásában. Az ez ellen tiltakozó fiatal értelmiségiek váratlanul magas részvétele közepette vasárnap Klaus Johannist választották Románia elnökévé a következő öt évre.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com