Romániai elnökválasztás - Ponta: büszke, egységes és erős Románia elnöke akarok lenni

Nagyszabású tömegrendezvényen, 42. születésnapján kezdte meg választási kampányát szombat este a román államelnöki tisztségre pályázó Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő. Beszédében az összefogásra és a nemzeti büszkeségre helyezte a hangsúlyt.

CONGRESUL EXTRAORDINAR AL PSD - 2010 - ROMEXPOA Szociáldemokrata Párt (PSD) több mint ötvenezer részvevőt mozgósított a bukaresti Nemzeti Arénában megrendezett kampánynyitóra az egész országból. A Pontával szemben álló jobboldali elnökjelöltek szerint hasonló "születésnapi méltatást" csak Nicolae Ceausescu volt kommunista diktátor és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető számára rendeztek korábban.

A PSD már a májusi európai parlamenti választás előtt is a Büszkék vagyunk, hogy románok vagyunk szlogent használta és ezt a novemberi elnökválasztási kampányban az 1918-as Nagy Egyesülésre (Erdély Romániához csatolását és Nagy Románia létrejöttét előkészítő 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlésre, illetve Besszarábia és a Román Királyság 1918-as egyesülésére) utaló jelszavak egészítik ki.

Ponta a rendezvényen elmondott szónoklatát is a közelgő centenárium által hordozott jelképekre - a nemzeti egységre, országépítő összefogásra - fűzte fel.

"A románok elnöke akarok lenni, akik a Nagy Egyesülés századik évfordulóját ünneplik! Azt akarom, hogy valósítsuk meg együtt újra a Nagy Egyesülést" - hívta táborába a választókat a PSD államfőjelöltje.

A PSD "újraegyesülés" jelszava kendőzetlenül a Moldovai Köztársaságra is utal, ami ellen a moszkvai külügyminisztérium már a múlt héten közleményben tiltakozott. Ponta kampánynyitó rendezvényén Lurie Leanca moldovai miniszterelnök is részt vett. Leanca beszédében országa támogatásáról biztosította Pontát mint jelöltet és kifejezte meggyőződését, hogy megválasztása esetén első államfői útja Chisinauba vezet.

Bukarest több százezer moldovai lakosnak adott román állampolgárságot. A legutóbbi voksoláson, 2009-ben a külföldi választókörökben (főleg Moldovában) leadott voksok billentették a mérleg nyelvét a jobboldal jelöltje, Traian Basescu oldalára.

Ponta a széthúzás, viszály és zsarnokság megtestesítőjének írta le Basescut és vele szemben az összefogás, béke és építés politikusaként kérte a románok bizalmát.

A legutóbbi, pénteken közzétett felmérés szerint nőtt Ponta előnye a legesélyesebb jobboldali államfőjelölttel, Klaus Johannis liberális pártelnökkel szemben: a CSCI szeptember közepén készült közvélemény-kutatása azt mutatta, hogy kettejük párharcát Ponta 57-43 arányban nyerné a második fordulóban, ha most rendeznék meg a választást.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com