Romániai régiók - SZNT-elnök: Ceausescu sem merte figyelmen kívül hagyni az etnikai szempontokat

Nyílt levélben figyelmeztette Liviu Dragnea régióátalakítással megbízott román miniszterelnök-helyettest Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke arra, hogy még Nicolae Ceausescu egykori kommunista diktátor sem merte figyelmen kívül hagyni az etnikai szempontokat Románia közigazgatási reformjakor.

izsakbalazs_b343

Az MTI-hez pénteken eljuttatott nyílt levélben Izsák Balázs törvények és nemzetközi egyezmények egész sorára hivatkozva száll vitába a miniszterelnök-helyettesnek azzal a kijelentésével, amely szerint a tervezett romániai régióátalakítás nem etnikai, hanem fejlesztési szempontok szerint fog végbemenni.

Izsák Balázs többek között a jelenlegi romániai megyerendszert kialakító 1968-as törvényt idézi, amely szerint a megyék kialakítása "földrajzi, gazdasági, társadalmi-politikai, etnikai körülményeknek és a lakosság kulturális kapcsolatainak és hagyományainak a figyelembevételével" történt. Megjegyzi, hogy a kisebbségvédelem még 1945 és 1989 között is Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaira épült.

Az SZNT elnöke a kormány régióátalakítási terveit alátámasztó szakértői jelentéssel szemben hosszasan idéz az elnöki hivatal megbízásából készült korábbi szakértői jelentésből, amely kimondta: "Minden közigazgatási átszervezést célzó erőfeszítésnek kötelező módon tekintettel kell lennie a nemzeti kisebbségeket érintő dimenziókra."

Izsák Balázs a román elnöki hivatal szakértői jelentéséből idézi Románia nemzetközi kötelezettségvállalásait, amelyeket a régióátalakítás során figyelembe kell venni. Ezek sorában a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt és a helyi autonómia európai chartáját említi, amelyeket Románia a saját jogrendjébe is beépített.

Az SZNT elnöke a román-magyar alapszerződésből is idéz: "A Szerződő Felek (..) tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott régiók lakosságának arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák e személyeknek az ezen cikk (1) bekezdésében felsorolt nemzetközi standardokból és normákból következő jogait és szabadságjogait."

Izsák Balázs a hivatkozások alapján megállapítja: "a régiósítás kérdése kisebbségi jogokat érint, és ezáltal nemzetközi együttműködés tárgya és Európai biztonságpolitikai kérdés is egyben". Arra hívja fel Liviu Dragnea figyelmét, hogy jóhiszeműen értelmezze a nemzetközi jog normáit.

"Önnek is tudatában kell lennie, hogy nem fogják tudni figyelmen kívül hagyni az egy tömbben élő 700 000 székely akaratát, akik nem értenek egyet a kormány régiósítási tervével, és akik kifejezték azt az akaratukat, hogy Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió" - szögezi le nyílt levelében az SZNT elnöke.

Mint írja, a székelyek nem fogják engedni, hogy szülőföldjüket a hozzá nem értés és a gyűlölet prédájává tegyék, és ha kell, a polgári engedetlenség eszközével élnek Székelyföld egységének a megőrzéséért.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com