Romániában a speciális nyugdíjak lettek a választási kampány központi témája

Romániában a speciális nyugdíjak váltak a választási kampány fő témájává, miután kedden a rendszerkritikus, ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) bejelentette: frakciójának tagjai lemondanak törvényhozói mandátumukról, hogy ne részesüljenek speciális nyugdíjban.Ezt a lépést azért teszik meg, mert állításuk szerint abban az esetben részesülnek a juttatásban, ha kitöltik a teljes mandátumukat. Dan Barna, az USR elnöke közölte, kedden az USR törvényhozói egyénileg benyújtják lemondásukat, az egészségügyi problémákkal küszködő frakciótagok később teszik meg.

Hozzátette: egyhangú döntés született erről a pártban.

    
Az első hírek a sajtóban már hétfőn kiszivárogtak arról, hogy az USR erre a lépésre készül. Marcel Ciolacu, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke ezért már hétfőn este egy televíziós műsorban bejelentette, hogy le fog mondani mandátumának utolsó napján, hogy ne részesüljön speciális nyugdíjban. Ezt követően a romániai pártok között valóságos versenyfutás kezdődött, amelyben minden politikai erő azt próbálta bizonygatni, hogy nem támogatja a sajtó által luxusnyugdíjaknak nevezett öregségi járandóságokat.


Florin Roman, a kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakcióvezetője kedden reggel bejelentette: összehívta a házbizottságot, hogy tűzzék napirendre a törvényhozók speciális nyugdíjának eltörléséről szóló liberális törvénytervezetet. Ugyanakkor az USR-nek is van egy hasonló benyújtott tervezete a parlamentben, amelyet azóta sem tűztek napirendre. Az USR a szociáldemokratákat vádolta azzal, hogy "elásták" azt a parlamenti fiókokban.
    

A liberálisok szerint ugyanakkor a törvényhozói mandátumról való lemondás populista gesztus, ugyanis ezzel a képviselők és a szenátorok nem veszítik el a jogukat arra, hogy megkapják a különnyugdíjat. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke is "olcsó populizmusnak" nevezte az USR törvényhozóinak és a PSD elnökének a döntését.
    

Románia tavaly 9 milliárd lejt (665,3 milliárd forint) fordított a különnyugdíjakra, amelyek többszörösére rúgnak az átlagnyugdíjnak. Ebben a juttatásban nyugalmazott bírók, ügyészek, diplomaták, parlamenti tisztviselők, pilóták, pénzügyőrök, bírósági jegyzők, katonák, belügyi alkalmazottak részesülnek. Júniusban a parlament a speciális nyugdíjak progresszív megadóztatásáról döntött, de a jogszabályt megtámadta az alkotmánybíróságon az ombudsman. A taláros testület döntése többszöri halasztás után a december 6-i parlamenti választás után várható. Januárban már elfogadott a parlament egy jogszabályt a speciális nyugdíjak eltörléséről, de az elbukott az alkotmányos normakontrollon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com