Seselj kártérítést követel a hágai Nemzetközi Törvényszéktől

Tizenkétmillió eurós kártérítést követel a hágai Nemzetközi Törvényszéktől (NT) Vojislav Seselj, az ultranacionalista Szerb Radikális Párt (SRS) háborús bűnökkel vádolt vezetője azzal az indokkal, hogy szerinte 11 és fél éve indokolatlanul tartják vizsgálati fogságban - számolt be hágai forrásokra hivatkozva csütörtökön a szerb sajtó.

gfuzhA kártérítést Seselj kiesett jövedelmeivel, családtagjai látogatásának útiköltségével, illetve minden olyan anyagi és nem anyagi kárral indokolja, amely tizenegy és fél éves hágai tartózkodása alatt keletkezett.

Seselj június elején kérelmezte, hogy vagy engedjék szabadon, vagy ismételjék meg a teljes bírósági eljárást. Ez utóbbira szerinte azért lenne szükség, mert már más a bírói testület összetétele, mint tárgyalása megkezdésekor, ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy 2003-ban önként adta fel magát az NT-nél.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A törvényszék elutasította Seselj kérelmét, ugyanakkor elismerte, hogy fennállása óta még nem volt példa arra, hogy egy új bíró az ítélet kihirdetésével folytassa egy évekkel ezelőtt megkezdett ügy tárgyalását.

Jean-Claude Antonetti bíró ezt követően azt javasolta, hogy átmenetileg engedjék szabadon Seseljt, mert továbbra is bizonytalan, hogy perében mikor születhet ítélet. A radikális politikus viszont csak feltételekkel lett volna hajlandó elfogadni a törvényszék ajánlatát, például ha szerbiai tartózkodása idején nem kell jelentkeznie a rendőrségen, nem kell elektronikus bilincset hordania vagy bármi mást, ami sérti az emberi méltóságot, illetve ha nem akadályozzák, hogy részt vegyen a szerbiai politikai életben. Csak azt a feltételt tartaná be - írta válaszában -, hogy nem hagyhatja el az országot.

A hágai törvényszék hatályos jogszabályai szerint a vádlott csak akkor bocsátható ideiglenesen szabadon, ha azt ő maga kezdeményezi, a befogadó ország pedig szavatolja, hogy ismét kiadja, ha folytatódik az eljárás. A szerb kormány szerdán közölte, hajlandó garanciát vállalni Seseljért.

Az emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekkel vádolt szerb politikus azonban korábban kijelentette: nincs szüksége a "belgrádi áruló rezsim" garanciáira.

Seselj ügyében tavaly részrehajlás gyanúja miatt felmentették az eljárás egyik bíráját, Frederik Harhoffot, helyére pedig Mandiaye Niangot nevezték ki. Az új bíró fél évet kért, hogy kellőképpen tájékozódjon a 2003 óta börtönben ülő szerb politikus ügyéről, ami júniusban lejárt. Miután Niang további halasztást kért, Seselj a per újratárgyalását vagy a saját szabadon engedését javasolta, most pedig kártérítési követelésekkel állt elő.
Az ultranacionalista szerb politikus pere négy évvel önkéntes börtönbe vonulása után, 2007-ben kezdődött.

Mindvégig maga látta el védelmét. Többek között azzal vádolják, hogy felelős az 1991 és 1994 között Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és a Vajdaságban elkövetett szerb háborús bűncselekményekért. Ezeket a bűnöket félkatonai szervezetek követték el, Seseljnek pedig jelentős szerepe volt a toborzásukban: nacionalista gyűlöletbeszédei - amelyek gyakran a vajdasági magyarokat is célba vették - hozzájárultak az etnikai feszültségek szításához.

Ügyében eredetileg 2013 októberében született volna ítélet, a bírócsere miatt azonban ezt elhalasztották.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com