Soha nem volt még ennyi jelölt a Nobel-békedíjra

Emberi jogvédő szervezet, Bill Clinton és a kolumbiai elnök mind esélyesek a 2013-as Nobel- békedíjra. Idén rekordot döntött a jelöltek száma.


Korábbi díjazottak, parlamenti képviselők és tudományos intézetek küldtek jelöléseket a világ minden tájáról.

Az esélyesek listáján 209 magánszemély és 50 szervezet szerepel.
Az öttagú Nobel-bizottság október 12-én teszi közzé döntését Oslóban.

A szabályok szerint a bizottságot titoktartás kötelezi, ám a jelölők nyilvánosságra hozhatják, kit tartottak alkalmasnak a díj átvételére.
MTI információk szerint a jelöltek között szerepel az a 15 éves pakisztáni kislány is, akit azért sebesítettek meg iszlamista fegyveresek, mert kiállt a lányok oktatásáért, valamint bírálta a tálibokat is.
Jelölték a Memorial orosz emberi jogvédő szervezetet, de a névsorban szerepel Bill Clinton volt amerikai elnök, Juan Manuel Santos kolumbiai elnök és Thein Szein, mianmari államfő is. Emellett a moszkvai Helsinki Csoport alapítóját, Szvetlana Gannuskina emberi jogi aktivistát, valamint Lilija Sibanovat, egy független választási megfigyelő szervezet vezetőjét is érdemesnek tartották a díjra, melyet 1901-ben adtak át először.

A 283,6 millió forint értékű díjat azok kaphatják meg, akik a legtöbbet tették a népek közötti testvériség, a leszerelés, valamint a békekonferenciák előmozdításáért. Egyike azon öt díjnak, melyet Alfred Nobel, svéd iparmágnás és feltaláló alapított.
2012-ben a Nobel-békedíj kitüntetettje az Európai Unió volt, mondván, az Unió több mint hat évtizede segíti elő a béke, a megbékélés, a demokrácia és az emberi jogok előmozdítását Európában.

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com