Statisztikai hivatal: a Franciaországban élő bevándorlók közül az afrikaiak bizonytalanabb helyzetben érzik magukat, mint a többi népességcsoport

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: A Franciaországban élő afrikai bevándorlók, akik az ország bevándorlónépességének csaknem felét teszik ki, úgy érzik, hogy bizonytalanabb helyzetben vannak, mint más népességcsoportok, s ők töltik be a legkevesebb szakértelmet igénylő munkahelyeket - derül ki a francia statisztikai hivatal (INSEE) egyik friss tanulmányából.A felmérés - amely szerint 2023-ban 7,3 millió bevándorló, azaz külföldön született, de állandó jelleggel az országban tartózkodó ember élt Franciaországban - azon három kontinensre (Afrika, Ázsia és Európa) koncentrálva vizsgálta a bevándorlók helyzetét, amelyekből a 94 százalékuk érkezett.
    

Tavaly a bevándorlók 48 százaléka afrikai országból, 32 százaléka európai országból (ezen belül 25 százalék Portugáliából, 22 Spanyolországból és Olaszországból) és 14 százaléka Ázsiából (a kontinensen belül 22 százalék Törökországból, 18 pedig Dél-Ázsiából) származott. Az afrikai bevándorlók hatvan százaléka az észak-afrikai arab országokból érkezett. 1968-ban még kilencven százalékos volt az arányuk, 2006 óta azonban a Fekete-Afrikából és Közép-Afrikából érkezők száma megduplázódott.
    

"A Magreb-térségből érkező bevándorlás a Franciaországba irányuló afrikai migráció legrégebbi formája, ami ezeknek az egykori francia gyarmatoknak (Algéria, Marokkó, Tunézia) a történelmével függ össze, elsősorban a második világháború utáni franciaországi munkaerőigény kielégítésével" - emlékeztetett az INSEE, amely szerint ugyanakkor a foglalkoztatás továbbra is csalódást jelent a bevándorlók, különösen az afrikaiak számára.
    

"A migráció minden bevándorló számára szakmai törést jelent, és bár a szakmai beilleszkedés javul franciaországi életük során, a bevándorlók 29 százaléka megtapasztalja azt, amit a lecsúszás érzésének nevezünk" - idézte az AFP hírügynökség a tanulmány társszerzőjét, Odile Rouhbant. "Ez az érzés részben összefügghet a Franciaországban eltöltött rövidebb idővel. De még akkor is, ha azokat az Afrikából érkező bevándorlókat nézzük, akik már több mint 20 éve Franciaországban vannak, 30 százalékuk még mindig a lecsúszás érzéséről beszél" - tette hozzá.
    

A statisztikákból kiderül, hogy az afrikaiak 32 százaléka úgy érzi, nem a képesítésének megfelelő munkát végez, míg az Európában vagy Ázsiában születetteknek csak 26 százaléka mondja ugyanezt. A nem bevándorló népesség körében ez az arány 24 százalék. Bár ez az érzés eleve szubjektív, a vizsgálat arra törekedett, hogy "objektív módon hasonlítsa össze a bevándorlóknak a migráció előtt elfoglalt társadalmi-szakmai helyzetét azzal, amelyben jelenleg vannak Franciaországban" - hangsúlyozta a társszerző.
    

Az Afrikában született bevándorlók közül, akik már a migráció előtt is munkát vállaltak, 26 százalékuk dolgozik Franciaországban alacsonyabb munkakörben annál, mint amilyenben a bevándorlás előtt dolgozott. A "lefelé irányuló mobilitás" aránya 23 százalékos az Ázsiából érkező bevándorlók esetében, akik pedig a legkevésbé tudnak franciául, és 20 százalékot tesz ki az Európából érkező bevándorlók esetében.
    

Azon afrikai bevándorlók közül, akik a migrációt megelőzően szakmunkásként vagy képzett alkalmazottként dolgoztak, 38 százalék jelenleg alacsonyabb munkakörben dolgozik, s mindössze 13 százalékuk tölt be olyan állást, amely magasabb képesítésűnek számít, mint az, amelyet a migráció előtt betöltött, miközben 43 százalékuk ugyanolyan társadalmi-szakmai munkakörben dolgozik.
   

A felsőfokú végzettség sem véd a lefelé irányuló szakmai mobilitás kockázatával szemben: az említett helyzetben lévő afrikai bevándorlók 36 százaléka felsőfokú végzettséggel rendelkezik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com