Súlyos elmarasztaló ítéleteket hoztak az egyik tömegperben

Legalább kéttucatnyi súlyosbított, sokszoros életfogytiglani börtönbüntetésről szóló ítéletet hozott csütörtökön egy ankarai bíróság abban a perben, amelyben a 2016. júliusi törökországi puccskísérlet 475 résztvevőjét vádolták - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.Az ügy érintettjei néhány civil mellett főként katonák voltak, köztük korábbi dandártábornokok, ezredesek, alezredesek és őrnagyok, beleértve pilótákat is. Azzal vádolták őket, hogy a hatalomátvételi kísérlet parancsnoki központjaként szolgáló, Ankara közelében fekvő Akinci légitámaszpontról irányították a történéseket, vagy éppen onnan indulva vettek részt az összeesküvés végrehajtásában.




A vádirat értelmében az incidensért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi mozgalom tagjaiként merényletet követtek el Recep Tayyip Erdogan államfő ellen, szándékosan megöltek 77 embert, valamint megkísérelték megdönteni az alkotmányos rendet. A török vezetés szerint az Egyesült Államokban élő Gülen hálózata hosszú évek alatt beszivárgott az állami és a magánszférába, hogy a hatalom megdöntésére készüljön.

   
2016. július 15. éjszakáján a puccsisták elfoglalták Ankarában a katonai főparancsnokság és az állami média, a TRT épületét, Isztambulban pedig lezárták az első Boszporusz-hidat. A katonai felkelés résztvevői páncélosokkal vonultak ki a laktanyákból, majd vadászrepülőik és helikoptereik légicsapásokat mértek egyebek mellett a parlamentre és az országos rendőr-főkapitányságra. Az államfő az utcára szólította a civil lakosságot, amely végül megakadályozta az államcsínyt.
    

Csütörtökön a puccskísérlet irányításáért okolt négy civil fővádlottra, Kemal Batmazra, Hakan Cicekre, Harun Binisre és Nurettin Orucra súlyosbított, 79-szeres életfogytiglani szabadságvesztést szabott ki a törvényszék. Összesen 19 emberre rótták ki ugyanezt a büntetést, köztük a parlament épületét bombázó pilótákra, Hasan Hüsnü Balikcira és Hüseyin Türkre is. Más bűntettekért még fejenként további 3901 börtönévvel is sújtották őket.
    

Rajtuk kívül legkevesebb hét ember kapott súlyosbított életfogytiglanit. Ankara a halálbüntetést 2004-ben, az európai uniós csatlakozás reményével törölte az alkotmányból. A helyére vezették be a súlyosbított életfogytiglani szabadságvesztést, amely egy sor korlátozás révén nehezíti az elítéltek sorsát. A 475 vádlottból 365-en ültek előzetes letartóztatásban, hatan pedig továbbra is szökésben vannak. Utóbbiak közé tartozik az évek óta önkéntes amerikai száműzetésben élő Gülen is, aki tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtek kiterveléséhez, illetve Adil Öksüz, az események operatív vezetője. Csütörtökön a bíróság Gülen és Öksüz aktáját leválasztotta a perről.
    

A hatalomátvételi incidens óta tartó kormányzati megtorlás nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtotta és sújtja, hanem a gülenista mozgalom feltételezett tagjait és támogatóit is. A hatóságok az eltelt lassan négy és fél évben százezreket vettek őrizetbe, tízezreket zárattak börtönbe, ezreket ítéltek szabadságvesztésre, köztük katonákat, rendőröket, bírákat, ügyészeket, orvosokat, tanárokat, üzletembereket és újságírókat, ami miatt az ankarai kormányzatot számos nemzetközi bírálat érte. A 2016-os puccskísérlettel kapcsolatban 289 per indult, és ezek nagy részét már le is zárták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com