Szerb belügyminiszter: Szerbián keresztül senki sem fog puccsokat szervezni

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Szerbia nem engedi meg, hogy rajta keresztül szervezzen bárki is puccsot, támadást vagy illegális megfigyelést más országban - jelentette ki Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter pénteken a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS) azzal összefüggésben, hogy a szerb hatóságok több embert is őrizetbe vettek, akik a sajtó szerint államcsínyre készültek a montenegrói választás napján.Nebojsa StefanovicMontenegróban október 16-án tartottak parlamenti választást. A helyi hatóságok akkor húsz szerb férfit fogtak el, akit terrorizmussal gyanúsítottak. A szerb hatóságok viszont további gyanús személyeket vettek őrizetbe, akik Milo Djukanovic montenegrói miniszterelnök követésével voltak megbízva, valamint a podgoricai állami intézmények elleni támadásra készültek.

Az elfogottaknál 125 ezer eurót és egyenruhákat találtak.

Az erről szóló hétfői sajtótájékoztatón Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök kijelentette: az ügynek vannak "külföldi elemei" is, de nem közölte, hogy mely országba vezetnek a szálak.

A Danas című ellenzéki szerb napilap csütörtökön nem hivatalos értesülésekre hivatkozva arról írt, hogy orosz állampolgárokat toloncoltak ki Szerbiából a montenegrói terrortámadás előkészítésével összefüggésben.

A Vecernje Novosti című belgrádi újság egy nappal korábban viszont arról számolt be, hogy információi szerint a szerb hírszerző ügynökségek egy tízfős csoportot azonosítottak, akik a gyanú szerint összefüggésbe hozhatók a montenegrói eseményekkel.

A lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva közölte: a csoport tagjai szélsőjobboldali szervezetek, valamikori félkatonai egységek tagjai, de vannak közöttük olyanok is, akik az oroszok oldalán harcoltak a Donyec-medencében.

A Danas információi szerint Nyikolaj Patrusev, az orosz Biztonsági Tanács titkára azért érkezett Szerbiába szerdán, hogy hazakísérje őket. Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter pénteken mindazonáltal kijelentette: Patrusev látogatását már hónapok óta tervezték, nem váratlanul és bejelentés nélkül érkezett az országba.

A belügyi tárca vezetőjének nyilatkozatát erősíti meg a Politika című kormánypárti lap pénteki cikke, amelyben az újság emlékeztetett arra, hogy október 10-én jelent meg egy interjú a lapban Alekszandr Csepurin belgrádi orosz nagykövettel Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök tervezett látogatásáról, amelyben a nagykövet kijelentette: decemberben Belgrádba látogat Szergej Lavrov külügyminiszter, előtte pedig több magas beosztású tisztségviselő is Szerbiába látogat, közöttük - két héten belül - Nyikolaj Patrusev.

Patrusev - a kiadott közlemények szerint - a szerb vezetőkkel a szerb és az orosz biztonsági szolgálatok szorosabb együttműködéséről tárgyalt, valamint a felek megerősítették a két ország barátságát. Elhangzott, hogy Szerbia továbbra is a katonai semlegességre törekszik.

A szerb miniszterelnök is megszólalt az orosz állampolgárok kitoloncolásáról szóló hírekkel kapcsolatban. Az N1 belgrádi televízió vonatkozó kérdésére reagálva úgy fogalmazott: nem kommentálja a bulvársajtóban megjelenteket. A kérdésre, hogy a Danasban megjelent információk helyesek-e, azaz valóban kiutasítottak-e az országból orosz állampolgárokat a montenegrói tervezett államcsínnyel kapcsolatban,

Aleksandar Vucic végül burkolt válaszolt adott: "a kérdés nem minden pontja téves, de egy része az". Mint mondta: tudomása van az ügy bizonyos részleteiről, de a törvény szerint nem beszélhet róluk, ugyanis államtitkokról van szó.

A Kommerszant című orosz gazdasági-politikai napilap pénteki számában azt írja: a posztszovjet történelemben példanélküli botrány bontakozott ki Moszkva és Belgrád között. A lap szerint a belgrádi média kormányközeli forrásokra hivatkozva írta, hogy néhány orosz állampolgárt utasítottak ki Szerbiából "montenegrói terrorcselekmények előkészítése miatt".

Állítólag ezzel hozható kapcsolatba Patrusev belgrádi látogatása is, amelyről csak előző nap értesült a nyilvánosság. Az orosz lap belgrádi forrásokra hivatkozva azt írja: Patrusev azért érkezett a szerbiai fővárosba, hogy elsimítsa a botrányt. A Vucic-Patrusev találkozó utáni nyilatkozatból ítélve ez sikerült is - írta a Kommerszant.

Az ügy orosz vonatkozására egyébként maga Milo Djukanovic montenegrói miniszterelnök is többször utalt. Már a választási kampány során kiemelte, hogy a voksolás valódi tétje az, fennmarad-e Montenegró, és folytatja-e a megkezdett euroatlanti integrációt.

Ezt azzal indokolta, hogy az ellenzéket Oroszország pénzeli, és ha ők nyerik meg a választást, teljes külpolitikai irányváltásra lehet számítani a balkáni országban, elfordulnak majd az európai integrációtól és a NATO-tagságtól, hogy szorosabbra fűzzék a kapcsolatot Moszkvával.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com