Szigorítana a civil szervezetek ellenőrzésén az új szlovák kormány

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Új törvényt készít a civil szervezetekről, azok működésének és gazdálkodásának ellenőrzésére a Peter Pellegrini vezette új szlovák kormány - írta saját információkra hivatkozva a pozsonyi Új Szó, weboldalán megjelentetett cikkében pénteken.A szlovákiai magyar nyelvű napilap cikkében leginkább azokra az utalásokra hivatkozik, amelyeket Bugár Béla - a hárompárti szlovák kormánykoalíció legkisebb pártjának, a Most-Híd vegyes pártnak az elnöke - a portálnak adott interjúban tett. A politikus szerint "lesz egyfajta érdeklődés" a civil szervezetek finanszírozása iránt, s ez a kérdés már fél éve téma a koalíción belül.

    
Háttérinformációk szerint a szlovák kormánykoalíción belül már régebben igény mutatkozik arra, hogy átláthatóbbá tegyék a civil szervezetek finanszírozását, de konkrétumok eddig nem kerültek nyilvánosságra.

A Szlovákiában működő civil szervezetek között jó néhány olyan - főként külföldi hátterű - van, amelyek már hosszú évek óta erőteljes véleményformáló és érdekérvényesítő tevékenységet folytatnak Szlovákiában és nagy teret kapnak a nagyrészt külföldi tulajdonban lévő szlovákiai sajtóban.
    

Több szlovákiai közéleti szereplő állítja: ezen szervezetek tevékenysége, kapcsolatrendszere és becsülhető anyagi háttere jelentős eltérést mutat a kizárólag kormányzati forrásoktól és az adófelajánlásoktól függő, gyakran finanszírozási gondokkal küszködő hazai civil szervezetekétől. Ez utóbbival kapcsolatban az új szlovák kormány kulturális minisztere - a belpolitikai válság idején a kormányból önként távozó Marek Madaricot felváltó - Lubica Lassáková a napokban azt a véleményt fogalmazta meg, hogy "a civil szektor nagyon gazdag azokhoz a forrásokhoz képest, amiket feltüntet."


Lassáková - aki később a sajtóban rázúduló kritika miatt bocsánatot kért ezen kijelentéséért - azt is mondta, hogy egyes civil szervezetek "tengerentúlról érkező" forrásokkal rendelkezhetnek, s utalt arra is, hogy vannak bizonyos arra utaló jelek, hogy azokon keresztül külföldi érdekérvényesítés, "független államok politikájába való beavatkozás" zajlik.
    

Hasonló, de még erőteljesebb megfogalmazással élt korábban - az újságíró-gyilkosság után kialakult belpolitikai válság következtében posztjáról távozni kényszerült - Robert Fico volt kormányfő. Fico az újságíró-gyilkosság után történteket többször is olyan, az állam teljes destabilizációjára tett kísérlet részének nevezte, amelynek "forgatókönyve nem Szlovákiában íródott" és rákérdezett arra is, hogy az Amerikából hazatért vállalkozóként elnökké választott Andrej Kiska, akit tanácsadóin keresztül Soros György által támogatott szervezetekhez közelállónak tartanak, miről tárgyalt az amerikai milliárdossal tavalyi találkozóján.


A volt kormányfő ezen kijelentésével azt sejtette, hogy a találkozó, és a különböző civil szerveződések által támogatott több tízezres tüntetésekkel kísért szlovák belpolitikai válság kialakulása között összefüggés lehet. Ezután néhány szlovákiai liberális lap jelezte: a jövőben nem számolnak be Fico olyan megnyilatkozásairól, amelyekben Soros Györgyöt említi.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com