Szíria - Aszad a kínai tévében: Damaszkusz állja a szavát

Bassár el-Aszad szíriai elnök nem aggódik, és a kínai központi televízióban azt ígérte, hogy országa be fogja tartani nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségét - utalva a vegyi fegyverek tilalmáról szóló nemzetközi egyezményre, amelyhez Damaszkusz nemrég nyújtotta be csatlakozási szándékát.

bAszad szerint fennáll a veszélye, hogy fegyveresek megakadályozzák az ellenőrök eljutását oda, ahol a vegyi fegyvereket gyártották és őrzik.

"Tudjuk, hogy a terroristák más országok parancsainak engedelmeskednek, és ezek az országok arra igyekeznek rávenni őket, hogy cselekményeikkel olyan látszatot keltsenek, mintha a szíriai kormány akadályozná a megállapodás végrehajtását" - nyilatkozott Aszad. Hozzátette, országa évtizedek óta gyárt vegyi fegyvereket, s ezért "érthető módon" sok van belőlük. Azt hangoztatta, hogy országa háborúban áll, területének egy részét több mint negyven éve elfoglalták, de a szíriai hadsereg hagyományos fegyverzet használatára van kiképezve.

Mint mondta, a vegyi fegyvereket különleges körülmények között, biztonságos helyen tárolják, hogy idegenek ne használhassák fel azokat. Nincs ok az aggodalomra - tette hozzá Aszad.

Hétfői jelentések szerint a kínai külügyminiszter, Vang Ji közölte Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral, hogy Peking kész szakértőket küldeni Szíriába, segítendő a vegyi fegyverek megsemmisítésének folyamatát. Jelenleg az ENSZ Biztonsági Tanácsa számára az a legfontosabb, hogy egységét fenntartsa, a nézetkülönbségeken túljusson, s konszenzust találva ezt az egységet kifejezésre juttassa - fogalmazott Vang a külügyminisztérium honlapján szereplő tájékoztatás szerint.

Kína támogatja a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet gyors, tárgyilagos, méltányos és szakmai eljárását, amely a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítését célozza - jegyezte meg a külügyminiszter, s hozzátette: Kína a kapcsolódó munkához hajlandó szakértőket küldeni.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com