Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

Nyárasd egyik buszmegállójában az utasok elképesztő jelenetnek voltak szemtanúi a napokban.

Az egyik menetrend szerint közlekedő busz sofőrje lerángatott a járműről és bántalmazott egy 14 éves fiút és a gyerek segítségére siető 53 éves asszonyt. – írja a Paraméter lap.

A lap úgy értesült, hogy a sofőr előtte összeszólalkozott a gyerekkel, aki jegyet akart venni.
A férfi annyira feldühödött, hogy kiszállt a vezetőülésből, lerángatta a gyereket, majd a megállóban bántalmazta úgy, hogy a fiú a földre került. Ekkor sietett a gyerek védelmére az 53 éves nő, akit szintén bántalmazott a sofőr. Úgy megütötte az asszonyt, hogy orvosi ellátásra szorult.



A sofőr a bántalmazást a járókelők érkezése miatt végül abbahagyta, majd visszaszállt a buszra és folytatta az útját.

A közlekedési vállalat a sofőrt az eset után kényszerszabadságra küldte. A sértettek a buszsofőr ellen feljelentést tettek, a rendőrség pedig büntetőeljárást indított garázdaság miatt.

“Az érintett autóbuszsofőrt megilleti az ártatlanság vélelme, az illetékes hatóságoknak kell igazságot tenniük. Amennyiben viszont valóban szemtelen és arrogáns volt, és ne adj isten erőszakra is sor került, akkor nincs miről beszélni, a sofőr nem fog tovább nekünk dolgozni. Minden esetben a működési szabályzatunk és a munkatörvénykönyv szerint járunk el” – nyilatkozta a közlekedési vállalat vezetője .

Amennyiben a buszsofőr bűnössége bebizonyosodik, akár 3 évig terjedő szabadságvesztést kaphat.

Forrás: lajk.startlap.hu

Hozzászólások

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Be kell gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a 2004. december 5-i népszavazással az akkori szocialista-liberális kormány a külhoni magyarokon ejtett - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforr...

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

A kisebbségi nyelvhasználati törvény sorozatos megsértése miatt tömeges beadvánnyal fordult a szlovák kormányhivatalhoz a Pro Civis polgári társulás - közölte az MTI-vel a szóban forgó felvidéki magya...

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom, melynek vezetője ezt az indítván...

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi - jelentette ki Federica Mogherini az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi m...

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

Az Európai Unió (EU) vezetőinek nem szabad olyan megosztó tervekhez ragaszkodniuk, amelyek veszélyeztetik az eddigi az eddigi vívmányokat - hangsúlyozta a Magyar Közösség Pártja (MKP) a pénteki pozson...

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán. A Helytállásért-díj 2012-es kitüntet...

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Gazdasági, szociális illetve regionális kohéziós politikára kapta tavaly Szlovákia az európai uniós (EU) költségvetési támogatásainak mintegy 80 százalékát, 3,086 milliárd eurót - jelentette az Európa...

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

A kitűzött célokat nem elég teljesíteni, "el is kell adni" az embereknek - állapította meg Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, uniós elnökségi feladatokkal megbízott kormánybiztos az EU-tagállamo...

Energiaügyi miniszterek: minden tagállamnak joga saját utat választani az energetikai célkitűzések teljesítéséhez

Energiaügyi miniszterek: minden tagállamnak joga saját utat választani az energetikai célkitűzések teljesítéséhez

Az Európai Unió (EU) energiapolitikai célkitűzéseinek elérésének alapja a tagállamok szorosabb együttműködése, ugyanakkor a tagállamoknak joguk van arra, hogy a célok eléréséhez saját úton jussanak el...

http://ujhazak.com