Sztálin ezen a napon halt meg saját vizeletében fekve – videók

Joszif Visszarionovics Sztálin a saját maga által kialakított rettegés légkörének köszönhette, hogy napokig való szenvedés után 1953. március 5-én agyvérzésbe halt bele.


Sztálint a világtörténelem egyik legaljasabb emberének nevezik. A kegyetlenség, félelemben tartás, terror és, ami a legrosszabb a kiszámíthatatlanság jellemezte.

s2

Sztálin gonoszságából

A nagy terrornak nevezett képződmény első évében 700 ezer embert gyilkoltak mag. A halálbüntetést még kiterjesztették 12 év feletti gyerekekre is. A szovjet katonák kegyetlenkedése legendás méreteket öltött a II. világháborúban! A katyni vérengzés, a málenkij robot külföldi áldozatai és saját országának, orosz millióinak áldozata mind lelkén szárad. A sztálini terror áldozatának számát legalább 20 millió főre teszik, bár ezzel kapcsolatban a végtelenségig lehetne vitázni.

"Sztálin gonoszsága abban rejlett, hogy a feje tetejére állította a fennálló erkölcsi rendet: ami egykoron rossznak számított, jó lett, és amit jónak hittünk, rossz lett" – fogalmazott Mihail Gorbacsov.

Máskülönben tetteit a kommunista Szovjetunió is elítélte, hiszen tetemét a Mauzóleumból kitakarította.

Cselekedeteinek következménye Sztálin utolsó napjait azonban megbosszulták.

A zsarnoktól még a közvetlen körülötte lévők is annyira féltek, hogy, amikor 1953.

március 2-án agyvérzést kapott, sokáig nem mertek benyitni szobájába.

Személyi orvosa éppen az NKVD vendégszeretetét élvezte, ennél fogva az orvosi segítség késett, pedig lehet, hogy az orvosa meg tudta volna életét menteni.

Hogyan halt bele saját vizeletébe fekve Joszif Visszarionovics Sztálin?

A valószínűsített forgatókönyv vonatkozásában a Generalissimus utolsó „egészségben” töltött éjszakáján a Moszkva közeli kuncevói rezidenciáján meglehetősen emelkedett hangulatban volt. Malenkovval, Berijával, Bulgagyinnal és Hruscsovval tivornyázott és filmnézés közben erősen felöntött a garatra.

Amikor testőrei felfedezték a bajt az agyukban beprogramozott rendszer szerint jártak el. Nem az orvost keresték, hanem inkább az állambiztonsági minisztert értesítették, aki egyébként a belügyekért is felelős volt. A teljhatalmú miniszterelnök-helyettes Lavrentyij Berijához irányította a megilletődött testőrcsapatot.

Ugyanis Berija engedélye nélkül tilos volt orvost küldeni, mert azt „fehérköpenyes gyilkosnak” titulálták. Ekkor volt telefonbeszélgetés a parancsnok és Berija között. A parancsnok arról számolt be, hogy Sztálin már 4 órája fekszik a vizelettől átitatott pizsamájában a padlón. A jelentés arról is szólt, hogy a vezér szeme nyitva van, de nem szól semmit. A jelentésre Berija ezt a parancsot adta ki: „Sztálin elvtárs mélyen alszik. Ne zavard őt, minket pedig ne zaklass"!



A végén már 15 óra telt el a szélütés után és csak ekkor kerültek elő az orvosok, akik a beszámolók szerint reszkettek a félelemtől. Még arra is engedélyt kértek, hogy Sztálin felsőjét kigombolják. A vizsgálat során a félelem miatt egyikük a gonosz vezér fogsorát elejtette.

Sztálin állapota az orvosi ellátás ellenére sem javult napokig, bár egyszer magához tért, de az volt az utolsó.

Amikor Sztálin magához tért, Vorosilov marsall felkiáltott: „Sztálin elvtárs, itt vagyunk mindnyájan, az ön összes igaz barátja és munkatársa! Hogy érzi magát, drága barátunk?"

A felkiáltásra válasz nem érkezett, ugyanakkor Szálin cefetül érezte magát. A következő percekben csillapíthatatlan csuklás gyötörte, majd nagy mennyiségű vért hányt, több ízben, majd március 5-én 22 órakor kimúlt.

A másnap kiadott hivatalos közlemény a következőképpen fogalmazta meg mondandóját: "Lenin harcostársa, és ügyének zseniális folytatója, a kommunista párt és a szovjet nép lánglelkű vezére és tanítója szíve megszűnt dobogni".

Tudnunk kell, hogy Sztálin népirtása sokkal, több áldozattal járt, mint a harmadik birodalomé. Nem kímélte az orosz népet és saját fiát sem. Közvetlen alattvalóit úgy végeztette ki, mint amilyen hangulatban volt éppen!

Magyarország szégyene Rákosi is megemlékezett a nagy tragédiáról. Részvétet az alábbi videón nézhetjük.



Ha valaki meg akar még emlékezni a nagy vezérről a következő videót ajánljuk számára:



Jó éjt!

s3

Forrás: hír24

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com