Több mint 24 ezer menekültjogi eljárás indult meg idén Ausztriában

Több mint 24 ezer menekültjogi eljárás indult meg idén július végéig Ausztriában, ez az idei évre meghatározott felső korlát mintegy hatvanöt százalékát teszi ki - közölte kedden Thomas Drozda kancelláriaminiszter.

Az év első hét hónapjában mintegy 29 ezer menekültstátusz iránti kérelem érkezett be az osztrák hatóságokhoz. Azonban nem minden esetben kezdődhetett meg az eljárás, például azoknál sem, akiket a dublini rendelet alapján más uniós tagállamokba küldenének vissza.

532377566

Az osztrák kormány korábbi döntése szerint 37 500 menekültstátusz iránti kérelmet fogad be az ország idén. Amennyiben ennél többen érkeznek, akkor Ausztria lezárhatja a határait.

Az osztrák politikai vezetés már hónapok óta vitázik azon, hogy - tekintettel a menekültek nagy számára - bevezessék-e, és ha igen, mikortól lépjen életbe a menekültügyi szükségállapot. Ez esetben a menedékkérőket már az osztrák határnál visszautasítanák. Ettől csak emberi jogi okokból, például családegyesítés miatt térnének el.

A kancelláriaminiszter tájékoztatása szerint a szükségállapot bevezetéséről szóló törvénytervezetet már jövő héten jóváhagyásra és véleményezésre küldhetik az illetékes szerveknek.

A jóváhagyási folyamat négy héten át tart majd, ezt követően a kormány, majd egy parlamenti bizottság elé kerül a tervezet. Ezzel egyidejűleg Wolfgang Sobotka belügyminiszter és Hans Peter Doskozil védelmi miniszter a menekültek határról való visszatoloncolásának kérdéséről egyeztetnek a szomszédos államokkal, legfőképpen Magyarországgal.

Ausztriában 2015-ben összesen 90 ezer, míg 2014-ben 28 ezer, 2013-ban 17 ezer menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com