Többségben vannak a határzár támogatói Németországban az M1 megrendelésére készült kutatás szerint

Németországban már többen vannak a magyar fizikai határzár támogatói, mint az ellenzői - derült ki a Millward Brown nemzetközi közvélemény-kutató cég által Németországban és Ausztriában, az M1 aktuális csatorna megrendelésére készített reprezentatív felméréséből.migránsA kutatás szerint mindkét érintett uniós tagország lakossága súlyos problémának ítéli a migrációs válságot: a németek 53 százaléka nagyon jelentős, 33 százaléka pedig jelentős problémának nevezte a kérdést. Az osztrák közvélemény esetében ugyanez 57 százalék és 23 százalék volt.

A válság kapcsán a németek és az osztrákok leginkább a terrorkockázat növekedésétől, a bűncselekmények számának emelkedésétől és a kulturális kihívásoktól tartanak - tették hozzá. A német közvélemény 59 százaléka ítéli komoly kihívásnak a muszlim vallású népesség arányának gyors növekedését Európában, Ausztriában ez a szám 65 százalék.

A schengeni határok hatékonyabb védelmét még nagyobb arányban várják el az Európai Uniótól a kutatás szerint: a németek 77 százaléka, az osztrákok 86 százaléka ért ezzel egyet. A német közvéleményben ma már többségben vannak azok, akik egyetértenek a Magyarországon épült fizikai határzárral: a megkérdezettek 50 százaléka támogatja a kerítést, 41 százaléka pedig ellenzi. Ausztriában a helyzet fordított: 41 százalék támogatja, 56 százaléka ellenzi azt.

A közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy mindkét vizsgált ország közvéleménye nagy többségében egyetért Orbán Viktor magyar miniszterelnök által, a migrációs krízis nemzetközi megoldására tett legfontosabb javaslatokkal.

A német lakosság 80 százaléka egyetért azzal, hogy a háborús menekülteket és a gazdasági bevándorlókat már a görög és olasz határon szét kellene választani, az osztrákok esetében 82 százalék ért egyet ezzel. A német válaszadók 83 százaléka támogatta a magyar kormányfő azon elképzelését, hogy a bevándorlókat ne európai, hanem világszinten osszák szét, azaz legyenek inkább világ-kvóták. Az állítást az osztrák közvélemény 85 százaléka támogatja - hangzott el a televízió műsorában.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com