Többször is lezárják év közben a Szlovénia és Ausztria közötti alagutat

Karbantartási munkálatok miatt több alkalommal is hosszú időre lezárják az év során a Szlovénia és Ausztria közötti Karavanke/Karawanken alagutat, a járműforgalmat terelőutakra irányítják - közölte kedden a szlovén útfenntartó társaság, a DARS.

A két ország közötti, főként a kamionok miatt rendkívül forgalmas egycsöves alagutat keddtől váltakozó irányban egyirányúsították. A több mint 8 kilométer hosszú átkelőt február 3-a és április 17-e, valamint május 5-e és május 16-a között, vasárnapok kivételével éjféltől hajnali 4 óráig teljesen lezárják a járműforgalom elől. A szlovén közútkezelő közölte: a májusi ünnepek idején és nyáron az eredeti forgalmi rend szerint lehet majd igénybe venni az alagutat.

ausztriaSzlovénia leghosszabb alagútján naponta több ezer tehergépjármű halad át. Az 1991-es megnyitása óta számos baleset történt a kétirányú közlekedést biztosító átkelőn, de a közlekedésbiztonsági fejlesztések ellenére még mindig a legveszélyesebb közlekedési útnak számít. A tervek már elkészültek egy párhuzamos vájat elkészítésére, de ennek költsége mintegy 300 millió eurót jelentene.

A közlekedőket arra kérik, hogy a szlovén közútkezelő honlapján (www.dars.si) tájékozódjanak a kerülőútvonalakról, különösen a teherfuvarozók, mert több útvonalat súlykorlátozások miatt nem vehetnek igénybe.
forrás:MTI

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com