Török belügyminiszter: Törökország választja ki, hogy a szír menekültek közül kiket küld Európába

Törökország választja ki, hogy a szír menekültek közül kiket küld Európába az illegális migráció visszaszorítását célzó március 18-i megállapodás keretében - jelentette Efkan Ala belügyminiszter szavaira hivatkozva az Anadolu török állami hírügynökség vasárnap.

Az egyezmény értelmében az EU-nak minden egyes Görögországból Törökországba visszatoloncolt szíriai állampolgárért cserébe be kell fogadnia egy szíriai menekültet közvetlenül Törökországból.

c1000

A nyugat-törökországi Bodrum városban tartott, Az illegális migrációval folytatott küzdelem című találkozón Ala hangoztatta: Törökország azokat a menekülteket fogadja vissza, akik március 20-tól kezdve érkeztek Görögországba az Égei-tengeren keresztül.

A visszaszállítás során az afgán, a pakisztáni és az iraki migránsokat hazájukba küldik tovább, míg a szír menekülteket először átmeneti védelmi központokba, majd délkelet-törökországi táborokba irányítják - közölte.

Hangsúlyozta: Törökország belső tartományaiban a szíriai migránsok számára alkalmas megannyi hely található, tehát nem az Égei-tengeri régióban helyezik el őket.

Ala felszólalásában elmondta, hogy arról tájékoztatták a görög hatóságokat: a török kapacitások alapján április 4-én 500 menekültet tudnak visszafogadni. A görög fél eddig 400 migráns visszaszolgáltatását jelezte, de ez a szám még nőhet - nyilatkozta.

A török belügyminiszter arra is kitért, hogy míg ők az unióval létrejött egyezmény aláírását követően 25 összekötő tisztet küldtek Görögországba, addig a görögök részükről 5-öt állítottak szolgálatba Törökországban.

Az Anadolu hírügynökség vasárnap arról is írt, hogy két hajó érkezik majd hétfőn migránsokkal a görög Leszbosz szigetről a török Dikili kikötőjébe. Az illegális bevándorlókat később a nyugat-törökországi Izmirből buszokkal egy másik város menekülttáborába szállítják.

Az NTV török hírtelevízió Dikiliben tartózkodó tudósítója, Merih Ak vasárnap arról számolt be, hogy a török hatóságok két sátrat állítottak fel a hajókikötőben. Itt először egészségügyi vizsgálatot végeznek el a migránsokon, majd ujjlenyomatot vesznek tőlük, fényképet készítenek róluk, valamint rögzítik személyes adataikat. Hétfőn két hajó, egy 200 és egy 100 fős érkezik, amelyek a nap folyamán összesen mintegy 500 embert hoznak át a szemközti oldalról - erősítette meg a török tudósító. Hozzátette: a lehetséges feszültség megelőzése céljából szigorú biztonsági óvintézkedések keretében minden egyes migránsra egy rendőr fog felügyelni.

Eközben a török külügyminisztérium reagált az Amnesty International (AI) jogvédő szervezet azon pénteki állításaira, melyek szerint Törökország naponta mintegy száz olyan szíriai menekültet fordított vissza erőszakkal szülőföldjére idén január közepe óta, aki nem regisztráltatta magát a hatóságoknál.

A külügyminisztérium nyilatkozatában az olvasható, hogy az AI állításai "egyáltalán nem tükrözik a valóságot". Törökország a szíriai polgárháború öt évvel ezelőtti kitörése óta változatlanul a "nyitott ajtó politikáját" folytatja és a nemzetközi kötelezettségeivel összhangban jár el a migránsok ügyében.

Törökország menekülttáboraiban közel 270 ezer szíriait helyezett el, valamint gondoskodik a városaiban lakó több mint 2,7 millió szíriai élelmiszerellátásáról, oktatásáról, pszichológiai támogatásáról, szakképzéséről és társadalmi tevékenységekben való részvételéről is. Emellett a menekülttáborokon kívül élő szírek átmeneti védelmi státusuknak köszönhetően ingyenes egészségügyi és oktatási szolgáltatások igénybe vételére jogosultak. Ez év január 15. óta a Szíriából érkezett migránsok munkavállalási engedélyt kaptak.

A török külügyminisztérium szerint mindezek azt bizonyítják, hogy a konfliktusövezetbe való visszaküldés tilalmát Ankara lelkiismeretesen betartja. Elszomorító, hogy miközben Törökország mindent mozgósít a szíriai migránsok érdekében, az AI állításait olyan országok sajtóorgánumai is közlik, amelyek a menekültek megállítása céljából drótkerítést emeltek határaikon - áll a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com