Török külügyminiszter: még mindig nincs közös nemzetközi terrorellenes stratégia

Szerémy Tamás, az MTI tudósítója jelenti: Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet elleni küzdelemben már 65 ország működik együtt Szíriában és Irakban, de még mindig nincs közös nemzetközi stratégia - hangoztatta Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szombaton Isztambulban a Humanitárius Világcsúcs egyik előrendezvényén, amelynek keretében Stephen O'Briannel, az ENSZ humanitárius ügyekben illetékes főtitkárhelyettesével találkozott.isisA tárcavezető emlékeztetett: az Európai Unió arra kérte Ankarát, hogy változtassa meg a terrorellenes törvényt a török állampolgárok vízummentességének egyik feltételeként. "Mégis mi alapján? Ha a terrorizmusnak akárcsak európai szinten van külön elfogadott meghatározása, akkor azt kérjük, osszák meg velünk is, hadd vitassuk meg" - mondta a miniszter.

Az unió bírálata szerint Törökország túl széles körre terjeszti ki a terrorizmus fogalmát.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A vonatkozó törvény nemcsak magát a merényletet végrehajtó terroristáról vagy a terrorszervezet tagjáról rendelkezik, hanem a terrorhálózat működését anyagilag támogató vagy elvi-ideológiai síkon pártoló szimpatizánsokról is.

Ezért fordulhat elő, hogy Törökországban többek között a kurd ügy mellett kiálló egyetemi tanárok, üzletemberek, újságírók és civilek ellen indítanak eljárást terrorizmus vádjával. Ankara azonban nem hajlandó változtatni a törvényen.

A török kormány álláspontja szerint több terrorszervezet is fenyegeti az országot, amelyek között nem szabad különbséget tenni, hiszen azok gyakran egymás segítségével hajtanak végre az emberi életeket veszélyeztető akciókat.
Cavusoglu beszédében hangsúlyozta: "a terrorizmus nemcsak egyének, hanem államok, intézmények ellen is irányul".

Kifejtette, hogy az IÁ Szíria területének 45, Irak területének pedig 30 százalékát tartja fennhatósága alatt, csak ebben a két országban a dzsihadisták száma 20 és 30 ezer közé tehető. A külügyminiszter rosszallását fejezte ki amiatt, hogy "néhány ország más terrorszervezetekhez fordul a konfliktus megoldása érdekében."

A politikus elsősorban a szíriai kurd Demokratikus Egyesülés Pártjára (PYD), illetve annak fegyveres szárnyára, a Népvédelmi Egységekre (YPG) utalt, amelyeket például az Egyesült Államok szövetségeseknek, Ankara viszont terrorszervezeteknek tekint.

A külügyminiszter ezek mellett azt is nehezményezte, hogy az Európán kívüli terrorcselekményekről nem kellő súllyal számol be a nyugati sajtó. Úgy fogalmazott: "Ha Brüsszelben vagy Párizsban történik valami, akkor felpattan a világ, ha Ankarában, annak ugyan még van visszhangja, de ha mondjuk Nigériában történik az eset, akkor már alig hallani róla a médiában".

Cavusoglu kifogásolta, hogy "egyre nő a rasszista pártok száma. Az Európai Parlamentben ülő képviselők több mint 10 százaléka rasszista, és ez a helyzet az egyes tagországok parlamentjében is". Isztambulban hétfőn kezdődik az ENSZ első humanitárius csúcstalálkozója (World Humanitarian Summit, WHS), amelyen Angela Merkel kancellár is részt vesz, és ebből az alkalomból személyesen tárgyal majd Recep Tayyip Erdogan török államfővel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com