Újrakezdte működését a román parlament alkotmánymódosító bizottsága

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Újrakezdte működését kedden a román alkotmánymódosítás előkészítésével megbízott parlamenti különbizottság. A testületben a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) képviselő Máté András frakcióvezető az MTI-nek elmondta: nem lát esély van arra, hogy a jelenlegi erőviszonyok között kialakuljon az alaptörvény módosításához szükséges kétharmados többség.parlamentA bizottság korábban kidolgozott alkotmánymódosító tervezete tavaly elbukta a normakontrollt: az alkotmánybíróság a hatályos alaptörvénybe ütközőnek minősítette a tervezet 26 pontját, közöttük azokat a magyarságnak fontos változtatásokat, amelyeket az RMDSZ javasolt.

Bár üresjáratnak véli a munka újrakezdését, Máté András az MTI-nek elmondta, hogy az RMDSZ megpróbálja újrafogalmazni javaslatait, figyelembe véve a taláros testület kifogásait, de azt tartaná ideálisnak, ha teljesen új alkotmány születne.

A kérdésre, hogy nincs-e jogi akadálya egy új alkotmány kidolgozásának (amelyet már nem kell véleményeznie az alkotmánybíróságnak), az RMDSZ frakcióvezetője úgy vélte, hogy elvileg ez lehetséges lenne, de az új alaptörvény elfogadását, illetve a jelenlegi módosítását is ellehetetleníti az, hogy a tavaly ellenzékbe vonult liberálisok aligha fognak együtt szavazni a kormányon lévő szociáldemokratákkal.

A 128 módosító javaslat közül 85-öt újra kell fogalmaznia a módosítást végző parlamenti bizottságnak. A taláros testület szerint a tervezet 26 pontja sérti az alkotmány 152. cikkelyét, amely az alaptörvény módosításának korlátait szabályozza. Egy alkotmánymódosítás során a parlament egyebek között nem változtathatja meg Románia hivatalos nyelvét és egységes, független, oszthatatlan nemzetállamként való meghatározását.

Az alkotmánybíróság erre hivatkozva kifogásolta a kisebbségi jelképhasználatra, a kulturális autonómia elvére és a hagyományos térségek közigazgatási alegységekbe (alrégiókba) szerveződésére vonatkozó RMDSZ-es módosítási javaslatokat.

Az alkotmánymódosítást a román parlament mindkét házában kétharmados többséggel kell elfogadni, és akkor lép hatályba, ha azt érvényes népszavazás is megerősíti. Mivel a szövegező bizottságban is szükség van a kétharmadra egy-egy cikkely elfogadásánál, Máté András szerint elképzelhető, hogy nem is kerül sor parlamenti szavazásra, mert az új tervezetet nem sikerül kidolgoznia a bizottságnak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com