A kijevi parlament elnöke szerint 68 gyermek halt meg eddig a kelet-ukrajnai konfliktusban
A kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus 2014-es kirobbanása óta eddig már 68 gyermek vesztette életét Donyeck és Luhanszk megyében, és 186-an szenvedtek sebesüléseket - közölte saját adataira hivatkozva Andrij Parubij házelnök a kijevi parlament szerdai plenáris ülésén.
A politikus a nemzetközi gyermeknap alkalmából idézte a szomorú statisztikát. Közölte továbbá, hogy értesülései szerint "orosz" drónok, azaz pilóta nélküli repülőgépek az utóbbi időben robbanószerkezeteket "dobálnak le" a hadműveleti övezetben, amelyek újabb civil, köztük gyermekáldozatokat szednek.
Andrij Liszenko, az elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője szerdai kijevi sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az elmúlt 24 órában egy katona elesett, és három megsebesült a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok támadásainak következtében.
Tájékoztatása szerint a veszteségeket a Donyecktől északra fekvő Avgyijivka és Zajceve településeknél szenvedték el az ukrán fegyveres erők. Az utóbbi napokban mindkét - ukrán ellenőrzésű - település környékét heves tüzérségi támadások érték a frontvonal szakadárok uralta oldala felől.
A szóvivő közölte, hogy Donyeck környékét az elmúlt napban 15-ször lőtték a szakadár erők, a megye déli részén, az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol térségében pedig 14 tüzérségi támadást regisztráltak. Utóbbi térségben a kijevi hadműveleti parancsnokság reggeli közleménye szerint a minszki egyezmény által tiltott 120 milliméter kaliberű aknavetőt is bevetettek a szakadár erők. Ezenkívül a frontvonal északi szakaszán lévő Luhanszk környékéről két szakadár tüzérségi támadást jelentettek.
A DAN donyecki szakadár hírportál meg nem nevezett "védelmi" forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy az ukrán fegyveres erők szerdára virradó éjjel a megyében összesen 38 tüzérségi aknagránátot lőttek ki, köztük négy 120 milliméterest.
MTI

Hozzászólások