A KMKSZ nem ért egyet a Gajdos pártjának betiltására irányuló Szabadság párti indítvánnyal

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége hétfőn nyilatkozatot tett közzé, amelyben kijelenti, nem ért egyet a Szabadság (Szvoboda) párt arra irányuló kezdeményezésével, hogy az ukrán főügyészség tiltsa be az Ukrajnai Magyar Demokrata Pártot (UMDP), elnökének, Gajdos István parlamenti képviselőnek a kijevi eseményekben játszott szerepe miatt.

kmkszAz MTI-hez is eljuttatott nyilatkozat leszögezi: a KMKSZ értetlenül áll a Szabadság párt Kárpátalja megyei szervezetének azon indítványa előtt, amelyben azt kéri Ukrajna főügyészétől, hogy „Gajdos István képviselőnek a forradalmi események alatt tanúsított méltatlan viselkedése okán tiltsák be az UMDP-t.”

A közlemény emlékeztet, hogy „Gajdos +majdanellenes+ megnyilvánulásait, valamint azt, hogy antidemokratikus törvényeket szavazott meg, a KMKSZ több ízben is elítélte. A képviselő azonban a Régiók Pártja (PR) listáján jutott be a Verhovna Radába (az ukrán parlamentbe), s jelenleg a Szabadság párt képviselőivel együtt a parlamenti többség tagja.”

Gajdos István a kijevi események erőszakossá válása után, még február végén kilépett a Régiók Pártjából, s jelenleg frakción kívüli képviselő.

A KMKSZ elnöksége szerint „a képviselővel kapcsolatos problémákat a koalíción belül kell kezelni, s nem egy párt betiltásával, mert ez a demokrácia alapelveinek megkérdőjelezését jelenti.”

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com