Az ukrán forradalom véres arca (+18)

A cikk erőszakos képeket is tartalmaz, megtekintése csak saját felelősségre és erős idegzetűeknek ajánlott. A szabadságért nagy árat fizettek már eddig is ukrán szomszédaink, és messze még a vég. 6 halott, több, mint 30 eltűnt (akiket a rendfenntartó erők raboltak el és szállítottak ismeretlen helyre), 116 letartóztatott, és több, mint 2000 sebesült. És a számok egyre nőnek.


4 (12)


A tüntetések november 21-én kezdődtek, miután Janukovics elnök oroszországi látogatása után  úgy döntött, mégsem írja alá az EU-hoz való csatlakozást. Ekkor diákok vonultak az utcákra, hogy kifejezzék nemtetszésüket az oroszbarát politika ellen. A hónapokig tartó békés megmozdulásokra válaszul Janukovics január 16-án aláírta az azóta fogalommá vált törvényeket, melyben súlyosan megsértette a sajtószabadságra valamint a gyülekezésre való alapvető emberi jogokat.

4 (5)


Ekkor kezdett a polgárháború felé sodródni az ország: egyre többen és többen lepték el az utcákat, hogy kiálljanak a demokrácia mellett. Azonban a január 16-i törvények értelmében a rendőrök és a Berkut felhatalmazást kaptak a tüntetések leverésére, így január 23-ára már az egész világ döbbenten nézhette az ukránok véres cirkuszát.

4 (2)


Mert kívülről nem más ez, mint cirkusz: a szabadságáért harcoló gladiátorok küzdelme a szolgaságukért megjutalmazott gladiátorokkal. A számok pedig magukért beszélnek: halottak mindkét oldalon, eltűnt emberek, azonnal ítélő bíróság, megtámadott önkéntes orvosok, súlyos sebesültek.

1535696_705216476179645_547781208_n

A forradalom arcai pedig? Gázálarcos rendőrök, sisakos, páncélos Berkutosok, gumibotokkal felszerelt vérszomjas tituskik, Molotov-koktéllal és tűzijátékokkal támadó tüntetők, sisakok, zászlók, feliratok. Véres, eltorzult, felismerhetetlen arcok. Megalázott, kihasznált emberek a -19 fokos ukrán télben.

1551590_706310619403564_1378708046_n


Vér és fájdalom a szabadság ára.

1011007_705562566145036_1501159431_n

Mindeközben Janukovics, miután tegnap saját pártját is megzsarolta, ma "betegszabadságra" ment. A január 16-i törvényeket ugyan visszavonta, ám alá már nem írta, így azok mind a mai napig érvényben vannak. A katonaságot arra kényszerítik, hogy írjanak alá egy papírt, melyben arra kérik az elnököt, hogy rendelje el a forradalom leverését - amely katona nem írja ezt alá, azonnal eltanácsolják a seregtől. A tituskik piramisjáték-rendszerben szerveződnek. A Berkut ereje és felszereltsége gyarapodik. A kormány és az ellenzék nem tudott megállapodni. Még több vér és még több szenvedés vár az ukrán tüntetőkre, akik nem akarnak mást, mint demokráciát.

4 (11)


Mert nem azért küzdenek, hogy az EU-hoz csatlakozhassanak. A tüntetések célja a diktatórikus intézmény háttérbe szorítása, a 2004-es alkotmány újbóli visszahozatala (ugyanis a jelenlegi alkotmány értelmében az elnöknek - Janukovicsnak - egy személyben nagyobb hatalma van, mint a parlamentnek, a 2004-es, régi alkotmányban a parlamentet illeti meg a nagyobb hatalom), valamint előre hozott választások kiírása.

4 (10)


Mindeközben Putyin, aki nem kíván beleszólni Ukrajna belpolitikájába megtagadta a rendkívüli kölcsön folyósítását az ország számára, valamint nem hajlandó lejjebb vinni a gázárakat, amíg nem áll helyre a rend.

A tegnap elfogadott amnesztia-törvényt (nevezetesen, hogy a bebörtönzött tüntetők csak akkor kaphatnak amnesztiát, ha a többiek elhagyják az elfoglalt kormányzati épületeket, valamint lebontják a barikádot a Hrusevszkij utcában) az ellenzék és a tüntetők nem fogadták el.

Galéria az eddigi eseményekről. Csak erős idegzetűeknek!


4 (2)

4 (1)

4 (3)

4 (4)

4 (6)

4 (11)

4 (10)

4 (9)

4 (7)

4

67847_705442626157030_800604081_n

4 (8)

149315_704959142872045_2121926603_n

1011007_705562566145036_1501159431_n

1016404_707003226000970_937676611_n

1535696_705216476179645_547781208_n

1514954_705562892811670_1206748331_n

1506727_705454722822487_646008332_n

1184803_706748462693113_1165269113_n

1545174_705549372813022_33026018_n

1488012_706336482734311_528836287_n

1606836_706959629338663_1345226952_n

1601560_704893132878646_1963052790_n

1560658_704957549538871_1439032852_n

1551761_706291929405433_180493519_n

1551590_706310619403564_1378708046_n

1545549_704922719542354_173236845_n

1609658_706340869400539_1474746706_n

1618408_707148309319795_47721785_n

1618680_707002699334356_1794126037_n

1621950_705094796191813_1882399883_n

1622697_707001316001161_492431990_n

1623707_706972199337406_2094476781_n

1653292_706345609400065_1761955010_n 1662198_705172309517395_447839594_n 1796469_706348069399819_1465652303_n 1796495_706332979401328_309297040_n

1798455_707095109325115_1301508245_n

 

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com