Az ukrán miniszterelnök szerint kormánya több tagjára is nyomást gyakorolnak

Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök szerint bizonyos erők a parlamentben nyomást gyakorolnak kormánya tagjaira, ami miatt több miniszter arra kényszerült, hogy benyújtsa lemondását. Ezt a szokásos szerdai kormányülésen jelentette ki Kijevben azután, hogy Ajvarasz Abromavicsusz gazdasági miniszter bejelentette lemondási szándékát.

Abromavicsusz azzal indokolta döntését, hogy az államfő, Petro Porosenko mögött álló parlamenti frakcióból nyomást gyakoroltak rá kétes személyek kinevezése érdekében a tárcánál, illetve állami vállalatok vezetésében, továbbá gátolták a reformokat. Kérte a parlamentet, hogy már csütörtökön tűzze napirendre lemondásának elfogadását.

jacenyuk

Jacenyuk hangsúlyozta, hogy kész megvédeni kormánya tagjait. Míg a gazdasági miniszter megnevezte fő ellenlábasát Ihor Kononenko, az államfő mögött álló frakció helyettes vezetője személyében, addig Jacenyuk csak utalást tett a nyomásgyakorlás forrására. Szavai szerint "a parlament falain belül érdekes nyilatkozatok hangzanak el".
A kormányülés egyébként szerdán rövid értekezés után félbeszakadt, a kabinet tagjai úgy döntöttek, hogy csütörtökön folytatják tovább az ülésezést.

Abromavicsusz előtt, tavaly december közepén Andrij Pivovarszkij infrastrukturális miniszter beszélt arról, hogy lemondását fontolgatja.

Jacenyuk kormánya ellen Petro Porosenko Blokkjának egy képviselője tavaly már benyújtott egy bizalmatlansági indítványt, ami eddig nem került a parlament napirendjére. Ugyanakkor elemzők a kulisszák mögül szerzett információik alapján nem tartják kizártnak, hogy Porosenko elnök a kormányválság miatt előre hozott parlamenti választásokat ír ki szeptemberre.

A többségi koalíció egyik pártja, a lembergi polgármester vezette Önsegély (Szamopomics) a Jacenyuk-kormánnyal szembeni elégedetlensége miatt úgy döntött, hogy visszahívja miniszterét, Olekszij Pavlenkót, az agrárpolitikai és élelmiszeripari tárca vezetőjét. A párt ugyanakkor egyelőre arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem lép ki a kormánykoalícióból, de kádercseréket követel a jelenlegi kabinetben.

Andrij Miszeljuk ukrán politológus szerint Abromavicsusz lemondásának oka, hogy nem valósult meg az, amiért a Majdan-tüntetések résztvevői küzdöttek, az állam átlátható és hatékony vezetése. Kifejtette, hogy a Janukovics-rezsim bukását túlélte az a séma, amivel a állami intézményeket, köztük a minisztériumok munkáját irányítják Ukrajnában.

A politológus szerint a politikai elit, beleértve a Porosenko elnök mögötti parlamenti frakciót, a régi rendszer szerint diktál a tárcák vezetőinek saját emberein keresztül, akiket "figyelőnek", más kifejezéssel politikai komisszárnak szánva juttatnak be a minisztériumokba.

Kijevben szolgáló európai uniós diplomaták, köztük Jan Tombinski, az EU ukrajnai nagykövete aggodalmát fejezte ki a gazdasági miniszter lemondása és ezzel összefüggésben a reformok folytatódása kapcsán. Abromavicsusz lemondási szándékának hírére az ukrán eurokötvények ára már szerda délre 1,1 százalékot esett.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com