Az ukrán rendőrség szerint Klicsko bűnszervezettel működött együtt, a politikus perelni készül

Becsületsértés és hitelrontás miatt beperli az ukrán belügyminisztérium vizsgálati főosztályának vezetőjét Vitalij Klicsko, az ellenzéki Ütés (UDAR) párt elnöke, amiért a tisztségviselő pénteken azt állította, hogy ő és fivére együttműködött azzal a bűnszervezettel, amelynek egyik tagját egy újságírónő elleni brutális támadással gyanúsítják.

jhKedd éjjel ismeretlen támadók a felismerhetetlenségig összeverték Tetyjana Csornovol ukrán újságírónőt, a kijevi EU-párti tüntetések ismert aktivistáját, miután filmbe illő autósüldözés után megállásra kényszerítették a Kijev melletti Boriszpil település felé vezető autóúton.

Az újságírónő bántalmazásán felháborodva tüntetők egy csoportja a Majdanról (Függetlenség teréről) a belügyminisztérium elé vonult tiltakozni.

Viktor Janukovics ukrán elnök azonnali és alapos vizsgálatot sürgetett a tettesek felderítésére.
Pénteken Mikola Csincsin, az ukrán belügyminisztérium vizsgálati főosztályának vezetője a nyomozás eddig eredményeit ismertetve egyebek mellett kijelentette, hogy az őrizetbe vett gyanúsítottak "szoros kapcsolatban állnak" az UDAR párt tagjaival.

Azt állította, hogy olyan információk vannak a nyomozati szervek birtokában, amelyek szerint az egyik gyanúsított tagja volt annak a bandának, amely a 2005-ben meggyilkolt Ribalko, alvilági nevén "Ribka" bűnszervezetéhez tartozott, és ez utóbbival "szorosan együttműködtek" a profi ökölvívóként ismertté vált Klicsko-fivérek.

A tisztségviselő kijelentését alaptalan hazugságnak nevezte az Ütés párt elnöke.

"Ahelyett, hogy objektív nyomozást folytatna, és felderítené a Tetyjana Csornovol ellen elkövetett támadás elkövetőit és megrendelőit, a Vitalij Zaharcsenko belügyminiszter alá tartozó osztály a szokásos módon provokációkhoz folyamodik, és gyakorlatilag fedezi a bűnözőket. Ezért a bíróságon beszélgetünk azokkal, akiket arra utasítottak, hogy hazugságot és ostobaságot mondjanak" - jelentette ki Klicsko a pártja sajtóosztálya által nyilvánosságra hozott közleményben.

Hangsúlyozta, hogy az Ütés párt "átlátható és objektív" vizsgálatot követel az újságírónő brutális összeverése ügyében, valamint azt, hogy ne csak az elkövetőket nevezzék meg elrejtve a támadás megrendelőit, hanem kapják meg büntetésüket valamennyien, akiknek közük volt a bűncselekményhez.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com