Felfüggesztették az összes közlekedési rendőrt Donyeck megyében

Felfüggesztették a szolgálat alól az összes közlekedési rendőrt a kelet-ukrajnai Donyeck megyében - jelentette be hétfőn Arszen Avakov ukrán belügyminiszter Facebook-oldalán.

imagesA lépésre az ukrán belügyi szervek reformjának keretében került sor. A tárca vezetője kijelentette, hogy folytatódik a rendőrség "megtisztításának folyamata az emberek nyakán élősködő, korrupt egyenruhásoktól". Most Donyeck megye került sorra, mind a 625 közlekedési rendőrével - tette hozzá.

 

A rendelet alapján a rendőröket alkalmassági vizsgálat alá vetik, amelyet kijevi szakértők végeznek el egyebek mellett hazugságvizsgálót is használva.

"Arra számítunk, hogy ily módon sikerül kiszűrni minden korrupt rendőrt, az ukrán állam látens ellenségeit, akiket ezután véglegesen elbocsátunk" - fogalmazott a miniszter. Hozzáfűzte: a tisztességesnek bizonyuló rendőröket visszaveszik, de az új járőrszolgálati vizsgát még le kell tenniük ahhoz, hogy ismét az állomány teljes értékű tagjaiként dolgozhassanak.

A múlt hét végén kétezer, frissen vizsgázott, fiatal járőr tette le az esküt ünnepélyes keretek között a fővárosban. Közülük félezren - négyszázan párosával, kétszáz rendőrautóval, százan pedig gyalogosan - már vasárnapra virradó éjjel szolgálatba léptek Kijevben.

Ukrán sajtójelentések szerint az új, modern egyenruhát viselő járőrök átlagéletkora 25 év. Javarészt olyan fiatalok nyertek felvételt a munkára, akik még sohasem teljesítettek szolgálatot a rendőrség kötelékében.

A nemzeti rendőrségről a múlt héten fogadott el törvényt a parlament. A jogszabály szövege szerint a létrehozott testület a végrehajtói hatalom új központi szerve, amelynek feladata az emberi- és szabadságjogok védelme, a közrend és a társadalom biztonságának szavatolása, valamint a bűnüldözés. A nemzeti rendőrség munkáját a kormány felügyeli és koordinálja a belügyminiszteren keresztül.

A testület vezetőjét a kormányfő nevezi ki és váltja le a belügyminiszter javaslata alapján. A nemzeti rendőrség alá tartoznak a járőrök mellett a bűnügyi, a speciális és a különleges megbízatású rendőri egységek.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com