Gajdos István módosítaná a segélyszállítmányokról szóló ukrán törvényt

Törvénymódosítási javaslatot nyújtott be Gajdos István, az ukrán parlament egyetlen magyar képviselője, kezdeményezve, hogy a külföldről, köztük Magyarországról érkező segélyszállítmányokra ne vessenek ki vámraktározási díjat az ukrán hatóságok.

8A képviselő szerdai közleménye szerint idén Ukrajnában az átszervezések miatt fennakadások voltak a külföldről érkező segélyszállítmányok elbírálásában.

"Ennek elhúzódása komoly problémát okoz a humanitárius tevékenységgel foglalkozó szervezeteknek, így a Kárpátaljai Református Egyház és a többi történelmi egyház, valamint az Ukrajnai Vöröskereszt helyi szervezeteinek. Képviselőik gyakran panaszkodnak arra, hogy a szociálpolitikai minisztériumnál mind újabb és újabb feltételekhez kötik a külföldről érkező támogatás segélyszállítmányként történő elismerését" - fejtette ki a honatya az MTI-nek megküldött közleményben.

A parlamenti képviselő szerint különösen bosszantó, hogy az időn túli raktározásáért még akkor is komoly összegeket követelnek a segélyszervezetektől, amikor az ukrajnai illetékeseken múlik, hogy sokáig vesztegelnek a szállítmányok.

"Az érvényben lévő szabályozás alapján a vámraktárakban csak 120 napon át tárolják térítésmentesen a humanitárius szállítmányokat, az ezen túli raktározásért fizetni kell, és nem is keveset" - mutatott rá az ukrán törvényhozás magyar tagja. Megjegyezte, hogy volt olyan eset, hogy a tárolási díj meghaladta magának a segélyszállítmánynak az értékét is.

Gajdos István ezért kezdeményezte, hogy az ukrajnai jótékonysági szervezeteknek egyáltalán ne kelljen vámraktározási költségtérítést fizetniük, ha az ukrajnai illetékesek hivatalosan elismerik a szállítmányról, hogy az humanitárius segély.

A probléma mielőbbi rendezése érdekében a képviselő Natalija Korolevszka szociálpolitikai miniszterrel is ismertette a kialakult helyzetet, kérve, hogy hatáskörében intézkedjen.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com