Munkácsi lövöldözés – Kárpátalja kormányzója szerint ellenőrzés alatt tartják a helyzetet

Munkácson és Kárpátalján nyugalom van, a hatóságok a városban és a megye egész területén ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet, az embereknek nincs mitől tartaniuk – jelentette ki Vaszil Hubal, Kárpátalja kormányzója szerda reggel.

Közben más hírforrások arról számoltak be, hogy a nap folyamán Kárpátaljára utazik Petro Porosenko ukrán elnök, hogy leváltsa a nyugat-ukrajnai megye vezetőit.

munkacs2

Vaszil Hubal megyei kormányzó a 112.ua kijevi tévécsatornának nyilatkozva közölte: azóta, hogy hétfő este őrizetbe vették a Jobboldali Szektor (PSZ) két tagját, akik feltételezhetően részt vettek a hét végi munkácsi lövöldözésben, nem történt említésre méltó esemény Kárpátalján.

Mint kifejtette, folyik az elmenekült fegyveresek üldözése, és a hatóságok mindent megtesznek a kézre kerítésük érdekében. Hozzátette, az utakon azért állítottak fel ellenőrző pontokat, mert így döntött az események miatt létrehozott műveleti törzs. A Munkács fölötti helikopteres járőrözés kapcsán azt mondta, hogy az csak napi két alkalommal történik.

Munkácson szombaton három halálos áldozatot követelő fegyveres összetűzés robbant ki a Jobboldali Szektor (PSZ) szélsőséges szervezet emberei és Mihajlo Lanyo ellenzéki parlamenti képviselő testőrsége között, s a konfliktus általános meggyőződés szerint a csempészpiac felosztása körüli vitára vezethető vissza. Arszenyij Jacenyuk kormányfő ezért kedden utasítást adott a kárpátaljai vámparancsnokság vezetőinek leváltására.

A 112.ua riporterének kérdésére válaszolva, hogy történtek-e azóta változások a kárpátaljai vámhivatalok munkájában, Vaszil Hubal kormányzó kifejtette: egy-két nap alatt nem lehet mindent megváltoztatni, a csempészést megszüntetni. Hozzátette: támogatja a miniszterelnöki döntést, amely szerint a belső vizsgálat idejére felfüggesztik a Kárpátalja megyei vámparancsnokság vezetőit.

A kérdésre, hogy fognak-e "fejek hullani" a munkácsi események miatt a megye vezetésében, Hubal közölte: addig marad a posztján, ameddig az ukrán elnök megbízik benne. Hangsúlyozta, tisztségében mindig küzdött a csempészet ellen, és senki nem állíthatja róla, hogy van olyan visszaéléseket elkövető vámhivatalnok, határőr vagy rendőr, akit ő protezsálna.

A Mukachevo.net munkácsi hírportál az éjjel azt közölte, hogy szerdán Kárpátaljára utazik Petro Porosenko ukrán elnök, és már a megyében van az elnöki gépkocsikonvoj. Az orgánum szerda reggel azt állította, Porosenko magával viszi Kárpátaljára Hennagyij Moszkalt, a megye korábbi kormányzóját és rendőrparancsnokát, akit Ungváron – Hubal helyett – beiktat Kárpátalja kormányzói tisztségébe. Moszkal jelenleg a harcok sújtotta kelet-ukrajnai Luhanszk megye katonai-polgári közigazgatásának a vezetője.

Mikola Tomenko parlamenti képviselő, a hatalompárti frakció tagja szerdai parlamenti felszólalásában megerősítette, hogy Porosenko a tervek szerint a nap folyamán Munkácsra látogat. A honatya elmondta, csodálkozással értesült arról, hogy – mint fogalmazott – Kárpátalján elegendő lenne a megyei rendőrparancsnok és esetleg a kormányzó leváltása ahhoz, hogy jó irányban induljanak el a dolgok.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com