Súlyosbodtak a harcok Kelet-Ukrajnában, civil és katonai áldozatok

Fokozták támadásaikat a Moszkva-barát kelet-ukrajnai szakadárok, az elmúlt napban 91-szer nyitottak tüzet az ukrán katonák állásaira, ami rekordnak számít az utóbbi időben - jelentette vasárnap a kijevi hadműveleti parancsnokság. A tüzérségi csapásoknak polgári áldozatai is voltak.

A parancsnokság sajtószolgálatának közleménye szerint a legsúlyosabb helyzet a Donyeck melletti Avgyijivkánál alakult ki, az ottani állások ellen a támadók egyéb tüzérségi fegyverek mellett a minszki egyezmény által tiltott 120 milliméter kaliberű aknavetőt is bevetettek. A települést már napok óta folyamatosan lövik a szakadár erők.

ebesz

Olekszandr Motuzjanik, az elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője vasárnapi kijevi sajtótájékoztatóján közölte, hogy az elmúlt napban hat katona sebesült meg. A donyecki rendőrség jelentése szerint Donyeck mellett két településre, Avgyijivkára és Marjinkára mértek tüzérségi csapást. Utóbbi településen megsebesült egy hatvan éves helyi férfi. Avgyijivkában családi házba csapódott egy lövedék, az előzetes értesülések szerint senki sem sérült meg.

Kijevi források szerint csak a hét második felében egy katona esett el és legalább 22-en sebesültek meg a kelet-ukrajnai harcok övezetében. Pénteken egy 71 éves idős nő vesztette életét Avgyijivkában a szakadárok tüzérségi támadásai következtében.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai küldöttsége a hétvégén közölte, hogy megfigyelőire tüzérségi és kézi fegyverekkel rálőttek a Donyecktől mintegy 65 kilométerre északra, közvetlenül a frontvonalon, a szakadár ellenőrzésű Horlivka városának közelében fekvő Zajceve falu ellenőrzésekor. A megfigyelők közül senki sem sérült meg.

A héten már másodjára érte támadás a nemzetközi megfigyelőket. Csütörtökön a szakadár kézen lévő, Donyeck megyei Sznyizsne településnél szétlőtték egy autójukat, majd a luhanszki szakadárok fegyvert fogva a misszió tagjaira megakadályozták a továbbhaladásukat. Alexander Hug, az EBESZ-misszió helyettes vezetője megengedhetetlennek nevezte az efféle támadásokat.

Eduard Baszurin, az önkényesen kikiáltott szakadár Donyecki Népköztársaság "védelmi minisztériumának" helyettes parancsnoka vasárnap újságírók előtt kijelentette, hogy az ukrán fegyveres erők 122 milliméteres tüzérségi fegyverekkel nyitottak tüzet a Donyeck és Horlivka közötti útra Jaszinuvata település közelében. Áldozatokról nem számolt be, annyit tett hozzá, hogy az utóbbi időben "gyakoriakká" váltak a nehézfegyverekkel végrehajtott támadások a jaszinuvatai ellenőrző pont ellen.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com