Szaakasvili az idézésre megjelent az ukrán főügyészségen, de nem volt hajlandó vallomást tenni

A 112.ua hírportál írása szerint a politikus az ügyészekkel nem volt hajlandó beszélni, ehelyett a folyosón rögtönzött sajtótájékoztatót tartott.

Kijelentette, hogy azért jelent meg a főügyészségen, mert idézést kapott, és tiszteletben tartja Ukrajna törvényeit, viszont nem tiszteli az ügyészeket. Hozzátette, hogy szerinte az ő ügye az Ukrán Biztonsági Szolgálathoz (SZBU) tartozik, ahová hajlandó elmenni és tanúvallomást tenni. Közben szóváltásba keveredett az egyik ügyésszel, aki megpróbálta rávenni őt, hogy menjen be a kihallgatószobába, mert - mint mondta - vallomásokat ott szoktak tenni, nem a folyosón. Szaakasvili emelt hangon közölte vele, hogy az ügyvédjét hallgassa meg.



Az ügyész megkérte, hogy ne kiabáljon vele, amire válaszul Szaakasvili durván elküldte a tisztségviselőt. A georgiai származású politikust az ukrán főügyészség hivatalosan azzal gyanúsítja, hogy erőszakos hatalomátvételre készült az országban, együttműködve a 2013-2014-es kijevi Majdan-tüntetések nyomán posztjáról leváltott és Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt ukrán elnök környezetével. A kijevi hatóságok szerint az általa alapított Új Erők Mozgalma elnevezésű ellenzéki párt 400 ezer euróhoz jutott ilyen forrásból. Szaakasvili viszont mindezt határozottan cáfolja.

Szaakasvilit december 8-án vették őrizetbe és szállították előzetes fogdába a hatóságok Kijevben, azután, hogy néhány nappal korábban ezt hívei megakadályozták. Később egy kijevi bíróság úgy döntött, hogy a georgiai és ukrán állampolgárságától is megfosztott politikus szabadlábon védekezhet. Előző nap a politikus nagygyűlést tartott Kijev egyik központi terén néhány ezer hívével, akik összecsaptak a rendőrökkel.

A rendvédelmi szervek közlése szerint több mint 30 tagjuk sebesült meg az Október Palotánál, ahová a tüntetők megpróbáltak erőszakkal behatolni.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com