Több eljárást indított a rendőrség a Majdan-évfordulón történt kijevi garázdaságok miatt

Eddig négy eljárást indítottak a hatóságok a kijevi orosz bankok, illetve Rinat Ahmetov donyecki milliárdosnak az ukrán fővárosban lévő irodája ellen szombaton elkövetett támadások ügyében - tájékoztatott közleményben a hétvégén az ukrán rendőrség.

Szombaton a két évvel ezelőtti hatalomváltó Majdan-tüntetések áldozataira emlékeztek az ukrán fővárosban. 2014. február 20-án haltak meg a legtöbben a Viktor Janukovics államfő távozását követelő tüntetők közül azután, hogy a karhatalom tagjai tüzet nyitottak rájuk Kijev központjában.

000

Ismeretlenek a megemlékezések közben utcakövekkel bezúzták két orosz bank, az Alfa és a Szberbank ablakait, előbbibe be is hatoltak, és a pénzintézetben törtek-zúztak. Ahmetov System Capital Management nevű cégének kijevi irodáját szintén kövekkel dobálták meg ismeretlen tettesek.

A rendőrség közleménye szerint garázdaság, illetve a szétvert bankfiókban dolgozók mobiltelefonjainak és pénztárcáinak eltulajdonlása miatt indítottak eddig eljárásokat. Arról viszont nem tájékoztatott a rendőrség, hogy vettek-e már őrizetbe gyanúsítottakat.

A korábbi híradások alapján az arcukat kendőkkel, símaszkokkal eltakaró rongálók a jobboldali Ukrán Nacionalisták Szervezet (OUN) önkéntes alakulatához tartozók voltak. Bohdan Cservak, a szervezet vezetője viszont vasárnap cáfolta, hogy tagjainak vagy a kelet-ukrajnai harcokban részt vevő önkénteseinek bármi köze lett volna a támadásokhoz. Szavai szerint ők a dél-ukrajnai Mikolajivban emlékeztek meg a Majdan-tüntetések áldozatairól.

Hozzáfűzte, hogy nem először próbálják hasonló provokációkkal lejáratni a szervezetet. "Egy igazi ukrán nacionalista sohasem dob utcakövet egy ukránra, nem játszik össze a Kremllel, és nem takarja el az arcát maszkkal" - szögezte le az OUN vezetője.

A megemlékezések vasárnap is folytatódtak országszerte. Az éjszaka nyugodtan telt az ukrán fővárosban. Napközbeni jelentések szerint a főtéren, a Majdanon, ahol előző nap egy nagyobb és több kisebb sátrat állítottak fel a megemlékezők, nyugodt a helyzet. A közlekedés zavartalan a belvárosban, atrocitásokról nem érkezett hír. A közrend fenntartásának érdekében viszont továbbra is fokozott készenlétben maradt a rendőrség Kijevben.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com