Ukrajnai tüntetések - a védelmi miniszter kizárta a hadsereg beavatkozását a válság rendezésébe

Az ukrán fegyveres erők nem fognak beavatkozni az országban kialakult válságos helyzet rendezésébe - jelentette ki az ukrán védelmi miniszter vasárnap egy interjúban.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAPavlo Lebegyev leszögezte, hogy a hadsereg az alkotmányban előírt szerepet és feladatokat betartva fog cselekedni. Az ukrán alkotmány előírja, hogy a hadsereg feladata az ország szuverenitásának és területi egységének szavatolása. Aláhúzza az alaptörvény ugyanakkor azt, hogy a fegyveres erők semmilyen módon nem használhatók az állampolgárok jogainak és szabadságának korlátozására.

A politikus fontos lépésnek nevezte a megbékélés felé Viktor Janukovics elnök arra vonatkozó javaslatát, hogy két ellenzéki vezető kulcspozíciót töltsön be a kormányban. Arszenyij Jacenyuknak, a Haza (Batykivscsina) frakcióvezetőjének kormányfői tisztet, Vitalij Klicskónak, az Ütés (UDAR) elnökének miniszterelnök-helyettesi posztot ajánlott.

Jacenyuk sajtószolgálatán keresztül közölte, hogy egyelőre nem fogadták el az államfő javaslatát, hanem a három ellenzéki erő további konzultációkat folytat egymás között a kérdésben.

"Ha az ellenzék elutasítja Janukovics kezdeményezését, azzal lesz megvádolva, hogy nem hajlandó Ukrajnának az Európai Unióhoz való közeledési folyamatát irányítani" - fejtette ki az ellenzéki politikus. Kijelentette, hogy hajlandóak vállalni a felelősséget az ország sorsáért, de csak az általuk meghatározott feltételek mellett.

Jacenyuk hangsúlyozta, hogy a jövő keddi rendkívüli parlamenti ülésen meg kell a képviselőknek szavazniuk az amnesztiatörvényt, és valamennyi tüntetőnek vissza kell nyernie a szabadságát. Ezen kívül az ellenzék követeli a január 16-án elfogadott, gyülekezési, szólás- és sajtószabadságot korlátozó törvények megsemmisítését, és nem elégednek meg azok módosításával - szögezte le.

Vitalij Klicsko a Bild német lap vasárnapi számában nyilatkozva "mérgezettnek" nevezte Janukovics ajánlatát. Szerinte az a célja, hogy megossza az ellenzéket. Hangsúlyozta, hogy folytatják a tárgyalásokat a válság rendezésére, de továbbra is előre hozott választásokat követelnek.

Helyi jelentések szerint délelőtt "fegyverszünet" volt a rohamrendőrök és a tüntetők között a kijevi Hrusevszkij utcában, az egy hete tartó zavargások helyszínén.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com