Ukrajnai tüntetések - Azarov terroristáknak nevezi a zavargókat, újabb halott

Terroristáknak nevezte a Kijev belvárosában a rohamrendőrök ellen harcoló tüntetőket Mikola Azarov ukrán miniszterelnök a szerdai kormányülésen. Közben a főügyészség megerősítette, hogy két tüntető is lőtt sebek következtében vesztette életét.

a"A Majdan (a Függetlenség terén demonstrálók) egy része sokáig egyensúlyozott a békés tüntetések határán, majd átlépte ezt a határt, és általában a keresztény erkölcsi elveket.

A Majdan tüntetőinek radikális, szervezett szélsőjobboldali csoportja tömeges rendbontásokat kezdeményezett Kijev belvárosában.
Felfegyverkezve és gyúlékony anyagokkal támadtak a rendvédelmi erők tagjaira, és járműveket gyújtottak fel" - fogalmazott kormánya tagjai előtt a miniszterelnök, az ukrán fővárosban kialakult helyzetet értékelve.

Szerdára virradó éjjel és reggel újabb súlyos összecsapások törtek ki a parlament és a kormány épületének utcájában a rohamrendőrök és a tüntetők között. Az összetűzésben már három tüntető vesztette életét, egy lezuhant a Dinamo stadion árkádjának tetejéről, kettőt pedig lelőttek, egyelőre nem tudni, hogy a rendőrök vagy a zavargás résztvevői közül valaki.

Azarov felsorolása szerint "terror, fosztogatás, emberek jogtalan foglyul ejtése, önbíráskodás és provokációk" jellemzik a tüntetők viselkedését. "Az erkölcstelen és cinikus terroristák odáig mentek, hogy élő emberekre Molotov-koktélokat dobálnak" - emelte ki.

A kormányfő leszögezte, hogy a rendbontások résztvevőit nem lehet békés demonstrálóknak nevezni. "Ezek bűnözők, akiknek felelniük kell a tetteikért. Mint miniszterelnök kijelentem, hogy az áldozatok, amelyek sajnos, már vannak, a tömeges rendbontások szervezőinek és egyes résztvevőinek lelkiismeretét terelik, s ők viselik értük a felelősséget" - hangoztatta Azarov.

Követelte, hogy a hatóságok alaposan vizsgálják ki ezeket a bűncselekményeket, és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy hasonló esetek ne ismétlődjenek meg a jövőben.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com