Ukrajnai tüntetések - Janukovics aláírta az amnesztiatörvényt

Viktor Janukovics ukrán elnök pénteken aláírta a kormánypárti képviselők által megszavazott amnesztiatörvényt, amelyet azonban ellenzéki oldalon elutasítanak.

UKRAINE ELECTIONAz elnöki hivatal honlapján megjelent közlemény szerint az államfő azt a parlamenti határozatot is aláírta, amely semmisnek nyilvánítja a január 16-án elfogadott, a gyülekezési, szólás- és sajtószabadságot jelentősen korlátozó törvények többségét.

Az amnesztiatörvény elfogadott változata szerint a békés tiltakozások résztvevői csak akkor nyerik vissza szabadságukat, illetve mentesülnek a felelősségre vonás alól, ha a tüntetők előbb szabaddá teszik az elfoglalt közigazgatási épületeket, biztosítják az ott dolgozók munkájának zavartalan folytatását, és elbontják barikádjaikat.
Ellenzéki vezetők ezt még a törvény megszavazásának napján, szerdán elfogadhatatlannak nevezték, és a tüntetések folytatására szólították fel híveiket. A jogszabályt túsztörvénynek titulálták, elutasítva, hogy "embereket épületekre cseréljenek ki".

Az amnesztiatörvény előírja minden olyan közterület szabaddá tételét a közlekedés számára, amelyen nem folynak békés tömegmegmozdulások. Külön kiemeli a közlekedés helyreállítását, azaz a barikádok elbontását az utóbbi idők összecsapásainak helyszínévé vált kijevi Hrusevszkij utcán. A Majdan (Függetlenség tere) tüntetőinek "ellenállási" parancsokságán csütörtökön leszögezték, hogy ezt nem fogják teljesíteni.

A jogszabály a kihirdetést követő napon lép hatályba. Az amnesztia viszont csak azután, ha a főügyészség a honlapján közzétette, hogy a tüntetők teljesítették a szabott feltételeket. Ha ez nem történik meg a kihirdetést követő 15 napon belül, nem lesz amnesztia.

A Janukovics által szintén aláírt keddi parlamenti határozatban a január 16-án elfogadott tizenegy jogszabály közül azt a kilencet helyezték hatályon kívül, amelyeket a képviselők gyorsított menetben - az ellenzék szerint házszabályellenesen -, kézfelemeléssel szavaztak meg.

A gyülekezéseket drákói szigorral korlátozó törvények tartalma és elfogadásuk módja közfelháborodást váltott ki a ukrán társadalomban, s január 19-én az addig békés ellenzéki tiltakozások összecsapásokba fordultak át. Utcai harcok kezdődtek a tüntetők és a rohamrendőrök között a Majdantól (Függetlenség terétől) nem messze, a kormánynegyedben lévő Hrusevszkij utcában. Az összecsapásoknak több száz sérültje és különböző források szerint 5-7 halálos áldozata volt. Legalább két tüntető halálát lőtt sebek okozták, a belügyminisztérium azonban tagadja, hogy a rendőrök lőfegyvert használtak volna.

A kormánynegyedben jelenleg nyugodt a helyzet, a hét eleje óta "fegyverszünet" van a tüntetők és a rendvédelmi erők között.

A kedden érvénytelenített törvények közül a parlament azóta négyet, gépi szavazással újra elfogadott, s az ellenzék ezek ellen nem emelt kifogást. Pénteken Janukovics ezt a négy törvényt is aláírta.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com